Sorozat kipipálva: két magyar a Denalin

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
Vágólapra másolva!
2019.06.18. 20:56
Neszmélyi Emil és Koncz Ákos feljutott a 6194 méter magas Denali csúcsára Észak-Amerikában, ezzel előbbinek második magyarként sikerült teljesítenie a híres Seven Summits-sorozatot.

Neszmélyi Emil 2015-ben kezdte el a Seven Summits-sorozatot (bár akkor még nem tudott róla), amelynek lényege: feljutni mind a hét kontinens legmagasabb hegycsúcsára. A magát ma is hobbimászónak tartó, de azóta is szép sikereket elérő Neszmélyi 2016-ban vált országszerte ismertté, amikor feljutott a 8850 méter magas Mount Everest csúcsára.

Mivel ekkor teljesítette a második állomást is, elhatározta, hogy belevág a sorozatba. A hátralévő ötből 2017. szeptember és 2019. január között megmászta az Elbruszt (Európa), az Aconcaguát (Dél-Amerika), a Puncak Yayát (Ausztrália és Óceánia), és a Mount Vinsont (Antarktisz), egyedül az Alaszkában található Denalira nem sikerült feljutnia, pedig 2017-ben és 2018-ban is próbálkozott vele.

„A Denalin kétszer is életveszélyes helyzetbe kerültünk, és vissza kellett fordulnunk – mondta a Csupasportnak januárban adott interjújában.Először a meleg miatt leszakadt alattunk egy gleccser, és helikopteres mentésre is szükség volt, mert az egyik vezető a kötelemen kicsúszott, összetörte magát, de annyira, hogy már a szóbeli végrendeletét is elmondta nekünk, nem hitt a megmenekülésünkben. Másodszor pedig a csúcs alatt nyolcvan méterrel egy életveszélyes vihar elől menekültünk.”

Neszmélyi Emil a Denali csúcsán

„Minden a terv szerint alakult, iszonyúan nehéz volt az expedíció – írta a Facebook-oldalán Neszmélyi Emil.
Hegyi vezetőre nem, viszont egy felkészült mászótársra szükségem volt a sikerhez. Örülök, hogy erre a veszélyes küldetésre rá tudtam venni Koncz Ákost, akivel kitűnően kiegészítettük egymást a korábbi próbálkozásaimtól eltérő, csupán kéttagú expedíciós mászási stratégiám megvalósításában. Így a 7 Summits sikerén felül ez egy értékes, közös magyar siker is, ami nekem mindig nagyon fontos. Jöhetnek az újabb kihívások!”

Hogy az utolsó mondat alatt mit értett, azt a Csupasportnak már elárulta: a Denali megmászása után szeretne a nyolcezres hegyek világába visszatérni, akár egy palack nélküli mászással, ami az asztmája miatt különösen veszélyes, de meggyőződése, hogy alapos felkészüléssel sikerülhet.

Az első magyar, akinek sikerült a Seven Summits, Németh Alexandra volt, aki a Mount Everest megmászásával tavaly májusban teljesítette a sorozatot. Vele készített interjúnk ide kattintva olvasható!

NESZMÉLYI EMIL ÉS A SEVEN SUMMITS MESSNER-FÉLE VÁLTOZATA

2015. január 25. – Kilimandzsáró (Afrika, 5895 méter)
2016. május 20. – Mount Everest (Ázsia, 8850 méter)
2017. szeptember 14. – Elbrusz (Európa, 5642 méter)
2017. december 10. – Aconcagua (Dél-Amerika, 6961 méter)
2018. október 21. – Puncak Jaya (Ausztrália és Óceánia, 4884 méter)
2019. január 16. – Mount Vinson (Antarktisz, 4892 méter)
2019. június 14. – Denali (Észak-Amerika, 6194 méter)


Fotók: Neszmélyi Emil Everest csúcsmászó Facebook-oldal

Legfrissebb hírek

„Majd én, az asztmás ügyvéd megmutatom!” – interjú Neszmélyi Emillel

Képes Sport
2025.02.13. 18:20

Zoknit és cipőt találtak a Mount Everesten, pont kerülhet a százéves rejtély végére

Egyéb egyéni
2024.10.11. 17:40

Expedíció a boldogság hegyére

Képes Sport
2024.09.18. 13:09

Egy 12 éve elhunyt cseh hegymászó holttestét is megtalálták a Himaláján

Egyéb egyéni
2024.07.21. 12:09

100 éve halt meg a Mount Everesten a britek legendás hegymászója

Egyéb egyéni
2024.06.08. 07:00

A világrekorder immár 30-szor jutott fel a Mount Everestre

Egyéb egyéni
2024.05.22. 22:45

Suhajda Szilárd felesége: Szívszorító volt, amikor meg kellett mondanom a kisfiunknak, hogy apa meghalt és nem jön haza!

Egyéb egyéni
2024.03.03. 12:26

Küldetéstudata volt, tudása viszont semmi: az őrült mászón a hite sem segített

Csupasport
2024.01.11. 14:15
Ezek is érdekelhetik