A döntések bajnoka

Péter nagyvátyi, az aprócska baranyai megyei faluban sincs több lehetőség, mint a többi kis településen, jelenleg 358-an lakják.

Nem tudni, hogy miként alakul a sorsa, ha nyolcévesen nem támadja meg a Guillain-Barre-szindróma. Persze így, hogy a bénulásos betegség megtámadta a szervezetét is több lehetőség adódott előtte.

Az, hogy ő nem bénult le teljesen, a véletlen műve volt, de az, ami utána történt, már nem.

„Az első két év nagyon nehéz volt, összetörtem. Aztán tizenegy évesen úgy döntöttünk a szüleimmel, hogy Budapestre költözöm és a Mozgásjavító Intézetben folytatom a tanulmányaimat. Ott nagyon sokat segítettek és nem csak a mozgásomban, hanem abban is, hogy elfogadja a helyzetet és hogy megismerjem a sorstársaim történetét is. Először úszni kezdtem, majd négy éve Pruzsina Istvánnál, aki most is az edzőm, belevágtam a kajakozásba.”

Péter teljesítményén sokat javít az úszás, jelenleg is látogatja az úszóedzéseket. Ami persze nem ilyen egyszerű, a közlekedés nagyon bonyolult számára, tekintve, hogy a közlekedési eszközök többsége még mindig nem akadálymentesített. A nagyvátyi utazások is bonyolultak, az édesapja utazik fel Budapestre, hogy segítsen fiának felszállni a vonatra, ilyenkor aztán együtt utaznak vissza.

Péter útja a világbajnoki címig tehát nagyon küzdelmes volt, de talán éppen ezért ennyire értékes.

A vb-győzelem azért volt sokszoros öröm, mert egyrészt az édesanyja, az édesapja és az edzője is a siker napjaiban ünnepelte a születésnapját, másrészt az aranyérem egyben olimpiai kvótát is jelentett.

(A fenti kép szerzője: Tumbász Hédi)