Milyen érzés volt újra Athénban versenyezni. Előjöttek az emlékek a Spartathlonról?
Még szép, hogy előjöttek! A Spartathlon óriási élmény volt, ahhoz még csak Athénba sem kell utaznom, hogy emlékezzek rá. Viharostól, mindenestől jó volt az egész. Egy kaland. A szállást is a Fenixbe foglaltam.
Hogyan jött a mostani verseny ötlete, és milyen volt a rajtig vezető út?
Első körben Tel-Avivba, Izraelbe készültem január kilencedikére, de végül úgy döntöttem, hogy a szervezők amúgy is már-már diktatórikus kiírásán felüli pluszelvárásainak nem óhajtok megfelelni. Így némi huzavona után november végén átneveztem Athénba. Mivel a munkám miatt kevés időm van edzeni, az utóbbi években csak minőségi edzésmunkát végzek. Van néhány gyors félmaratonista, illetve triatlonos haverom, velük pályán szoktuk egymást kóstolgatni, illetve a magányos edzésekben is mindig benne vannak a feladatok. Mindent magam állítok össze.
Nyilván teljesen más élmény egy körpályán versenyezni, de gondolom, megvan ennek is a szépsége. Mi a pozitívum ebben a műfajban, és mit lehet legkevésbé szeretni a körpályában?
Még bringás koromból jut eszembe erről egy kis anekdota, amikor az edző kérdi a versenyzőt verseny közben: „Jól érzed magad? Oké minden?” „Igen.” „Akkor valamit nagyon nem jól csinálsz!” Szóval, ide versenyezni jöttem, nem örömfutni, ebben ez az élmény. A körözősön az ember megy, mint a gép, és bedarálja, megelőzi, akit csak tud.
A Spartathlonon vagy a Szakurán pedig ha a másik kóvályog az út szélén, adok neki vizet a kulacsomból, megkérdezem, jól van-e, csak azután megyek tovább. Az egyik verseny, a másik kaland. Ez számomra a különbség. Mindkettőt élvezem, csak másként.
Igen, ez egy igazi ultrafutó-fesztivál. Nagy ünneplés nincs, amolyan igazi kvalifikáló verseny. Mivel IAU bronz minősítésű az esemény, tulajdonképpen mindenhova elfogadják az itt szerzett kvalifikációkat, akár a nemzeti válogatottakba is, ennek köszönhetően nagyon színes és népes a mezőny. A szervezés görögösen puritán, a versenyzők kilencven százaléka úgyis a saját frissítését használja, így arra sem fektetnek túl nagy hangsúlyt. A pálya nem túl ideális, van benne egy fordító, négy kilencvenfokos kanyar és öt méter szint körönként. Pontosan egy kilométeresre van kimérve, nagyrészt a szabad ég alatt fut, a végén kell befutni egy csarnokba, ahol a frissítőzóna is található.
A görögöket nagyon bírom, szeretem az ételeiket, az országuk klímáját és a lazaságukat, csak dolgozni ne kelljen velük. A verseny tetszett, alkalomadtán akár vissza is térek.
Ez az éve egyből nehéz próbatétellel indult – melyek a további tervek?
Valószínűleg élek a Rábits Péter főszervezőtől kapott meghívással a zsámbéki 24 órás magyar bajnokságra, és megpróbálom az Athénban szerzett tapasztalatokat pluszkilométerekre váltani. Jó lenne egy spartathlonos kalandozás is, amit most megspékelnék azzal, hogy a háromezer-ötszáz kilométeres oda-vissza utat motorral tenném meg.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!