Jön a 30. Bódva-völgyi Maraton

Márványkövi FerencMárványkövi Ferenc
Vágólapra másolva!
2020.09.16. 12:16
Címkék
Szeptember 19-én, szombaton rendezik meg az ország egyik legszebb nyomvonalán haladó futóversenyét, amelyet – ha másért nem – a látványért mindenképpen érdemes lefutnunk.

Sok-sok évvel ezelőtt néhány lelkes edelényi futó „hóbortjaként” indult a futóverseny, amely olyan jól sikerült, hogy nem bírtak leállni vele. Többek között ennek köszönhetjük, hogy a sorozat azóta is tart, amelynek rendezését az alapítóktól három évvel ezelőtt az Edelényi Futók Egyesülete vette át. Aki szeptember 19-én, szombaton rajthoz szeretne állni a 30. Bódva-völgyi Maratonon, mindenféleképpen nevezzen, mert egyszerűen kár lenne kihagyni a jubileumi eseményt.

A szervezők a helyiekre külön gondoltak: amint az egyesület honlapján is olvasható, az első 150, edelényi lakcímkártyával rendelkező induló nevezési díját a helyi önkormányzat állja a gyermekek versenyén és az edelényi belvárosi futamon, ezzel is felhívva a figyelmet a rendszeres testmozgás fontosságára.

Régi csibészek

„Egy teljes emberöltő telt el azóta, amióta megtartották az első versenyt – kezdte Puskás Béla, az Edelényi Futók Egyesületének ügyvezetője. – Jóllehet szervezőként mindössze három éve vettük át a stafétabotot a régiektől, mindig arra törekszünk, hogy közülük minél többen legyenek jelen az eseményen, így ápolva a viadal hagyományait. Örömmel tapasztaltuk, hogy a korábbiakhoz képest most már nemcsak a megyéből, hanem az ország más részéről is érkeznek nevezések, ráadásul az indulók létszáma is évről évre növekszik, főként a félmaratoni és a maratoni távokon. Utóbbin idén kétszer annyian leszünk, mint tavaly, amire – a járványügyi helyzetet figyelembe véve – méltán lehetünk büszkék. Talán az egyik legrégebbi hazai maratoni futóverseny a miénk, amelynek jellegzetessége, hogy bemutatja vidékünk tájait.”

Minél egyszerűbb, annál jobb

Tisztelve a viadal hagyományait, a szervezők visszatértek az eredeti útvonalhoz, így a 30. Dreher 24 Bódva-völgyi Maratont a Magyar Atlétikai Szövetség által hitelesített pályán, A-ból B-be futhatja le mindenki, aminek köszönhetően a résztvevők végig gyönyörködhetnek a borsodi táj és az útba eső falvak szépségeiben.

Nyitva van az aranykapu

Ha mindez nem lenne elég, a befutó az Edelényi Kastélyszigeten lesz, a célvonal pedig a kastély méltán híres kovácsoltvas kapuja, így minden sikeres teljesítőről olyan befutófotó készül, amelyet szívesen tesz majd el emlékbe.

 

 

Idősebbek is elkezdhetik: távok mindenkinek

Természetesen nemcsak a maratonistákra gondoltak a szervezők, hanem olyanokra is, akiknek túl nagy falat lenne a kicsivel több mint 42 kilométer teljesítése. Így mindenki kiválaszthatja a felkészültségének megfelelő kategóriát, még a kezdő futók is: a maratoni táv mellett ugyanis futhatunk fél- és harmadmaratonit, a 2,5 kilométer hosszú edelényi belvárosi karikán, és a mindössze egy kilométeres gyermekfutamon is. Egy szó, mint száz, a táv senkinek sem lehet kifogás.

Mit kapunk a nevezési díjért?

A gyermekfutamon indulók rajtszámot és befutóérmet, célba érkezést követően pedig ivólevet és müzlit kapnak. A többi távot teljesítők névre szóló rajtszámot, chipes időmérést, rajtcsomagot, egyedi befutóérmet, frissítést és 50 százalékos kedvezményt a kastély állandó kiállítására.

Hogyan is fest a rendezvény számokban?

• 30. alkalommal rendezik meg a Bódva-völgyi Maratont
• 5 távon tartanak versenyt
• 150 helyi lakos nevezési díját állják
• 500 fő lehet maximum az indulók létszáma
• 500 forintot ad át az egyesület a Magyarországi Légimentésért Alapítványnak a jótékonysági futáson indulók nevezési díjából

A versenyre itt nevezhetünk be, de igyekezzünk, mert a szervezők – a rendezvény hagyományait tiszteletben tartva és családias jellegét megőrizve – 500 főben maximalizálták az indulók létszámát.

Versenyszámok és kategóriák
Gyermekverseny (1 km): egyéni gyermekfutam (korhatár: 14 év), életkor szerint két kategóriában: 10 éves kor alatti és felettiben (külön a fiú és a lány)
Edelényi belvárosi futam (2.5 km): egyéni, női és férfi abszolút kategória
Harmadmaratoni: egyéni, női és férfi abszolút kategória
Félmaratoni: egyéni, női és férfi abszolút kategória (a rendezők csak a 2004. szeptember 19. előtt születettek nevezését fogadják el)
Maratoni: egyéni, női és férfi abszolút kategória (a rendezők csak a 2002. szeptember 19. előtt születettek nevezését fogadják el)

Rajtidőpontok
Maratoni: 10.00 (szintidő: 6 óra)
Félmaratoni: 10.00
Harmadmaratoni: 10.00
Városi karika: 10.00
Gyermekfutam: 11.00


 

Fotók: Bencze András

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik