Sok szurkolónak annyi a Tour de France vagy a Giro d’Italia, hogy követik kedvencüket, és megcsodálják teljesítményüket. Pedig olykor érdemes annak is figyelmet szentelnünk, milyen körülmények között született meg egy-egy győzelem vagy sikeres sprint.
A népszerű brit kerékpáros szakportál, a cyclist.co.uk csokorba gyűjtötte az országúti bringázás legszívósabb alakjait. Nézzük, milyen, amikor a minőség győzedelmeskedik a mennyiség felett! Íme, a mi top 7-es listánk, amelyben két olasz, egy holland, egy belga, egy francia, egy angol és egy amerikai kapott helyet.
Történt ugyanis, hogy egy évvel korábban edzés közben egy hídról a folyóba esett, súlyos sérüléseket szenvedett, és ki kellett hagynia egy teljes évet. 1938-ban azonban újult erővel tért vissza, hogy Franciaországban is learassa a babérokat. A verseny 14., 214 kilométeres szakaszán 2000 méteres tengerszint feletti magasságban elképesztő teljesítményt nyújtott, s erre mindmáig emlékeznek a sporttörténészek.
Gino Bartali a második világháború alatt sem volt tétlen: versenyek híján, elképesztő szívósságának köszönhetően kerékpáros futárként vitt üzeneteket az olasz ellenállásnak, ami rendkívüli bátorságról árulkodik. A háború után visszatérve az országútra 1946-ban bezsebelt egy újabb Girod’Italia-győzelmet, majd 1948-ban a Tour de France-on volt a legeredményesebb.
Amikor egy futam során támadásba lendült, már tudni lehetett előre, hogy ő kerül ki győztesként. A Milánó és San Remo közötti 1946-os viadalon mindössze kilenc kilométer volt hátra a közel 300 kilométeres távból, amikor üldözőbe vette az előtte haladókat. A dinamitlábú Coppi akkorát robbantott, hogy 14 percet vert rá a második helyezettre. Mindezt a Turchino-emelkedőn tette, vetélytársai pedig a célba érve csak úgy kapkodtak levegő után.
Mindezek után az 1952-es Tour de France-on a szervezőknek emelniük kellett a második helyért járó pénzdíjon, mert nem volt, aki kiállt volna ellene.
Ahogy közeledett a mezőny a Pireneusok felé, a tapasztalatlan Van Est minden erejével azon volt, hogy beérje hegyimenő versenytársait. Igen ám, csakhogy a Col d’Aubisque-i lejtőn „benézett” egy kanyart, és egy 70 méter mély szurdokban landolt. Már az is csoda volt, hogy túlélte az esést, attól pedig végképp mindenkinek tátva maradt a szája, amikor egy keréklánc segítségével visszakapaszkodott a pályára. Szerencsére csapatfőnöke józanabb volt nála, és azonnal kórházba vitette.
Alighogy felgyógyult tüdőgyulladásából, máris rajthoz állt az 1974-es Giro d’Italián. Sokan féltették a feltörekvőben lévő Jose Manuel Fuentétől, ám a belga csattanós választ adott. A14., 200 kilométer hosszú szakaszon ugyanis megdöbbentő teljesítményt nyújtott: az elképesztő kondiban lévő bringás már az elejétől üldözőbe vette spanyol ellenfelét, és a végén tíz percet vert rá.
Mindezek után nem csoda, hogy megnyerte a Girót, és még abban az évben „behúzta” nemcsak a Tour de France-t, hanem a világbajnokságot is.
Nyilvánvalóan nem emiatt tettük be a francia bringást a toplistánkba. 1980-ban, a 244 kilométer hosszú Liege–Bastogne–Liege versenyen embert próbáló körülmények között kellett egymással megküzdeniük a bringásoknak. Szakadt a hó, a hőmérő higanyszála pedig nulla fok alá süllyedt. Nem csoda, hogy hetven kilométer után a mezőny 60 százaléka kénytelen volt feladni a viadalt.
Nem úgy Hinault, aki kamikazeakcióba kezdett, és 80 kilométerrel a cél előtt begyújtotta rakétáit. Tíz percet vert rá a mezőnyre, ám nagy árat kellett fizetnie a győzelemért: menet közben a hidegtől két ujján súlyos fagyási sérülést szenvedett.
Az emelkedőn felfelé tekerve a szűk és felettébb kacskaringós úton sorra hagyta háta mögött versenytársait, akiket annyira meggyötörtek a kegyetlen időjárási körülmények, hogy menet közben meg kellett állniuk, hogy magukra tudjanak venni még egy réteg ruhát. Nem úgy Hampsten, aki a hóra és a fagyra fittyet hányva megállás nélkül teljesítette a távot, s noha ezen a szakaszon „csupán” második lett, összesítésben – első amerikaiként – megnyerte a Girót.
Thomas 2013-ban Chris Froome irammenője volt, de már az első szakaszon óriásit bukott. Fájdalomtól gyötört arccal feküdt az úttest szélén, és úgy tűnt, fel kell adnia a versenyt. Ám a brit óriási kínok közepette visszamászott a nyeregbe, és letekerte az első etapot. Kórházba szállítása után kiderült, eltörött a medencecsontja, de mivel nem akarta cserben hagyni csapattársát, visszatért a versenypályára, és végül sárga trikóhoz segítette Froome-ot.
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!