A világ legkeményebb bringásai

Sok szurkolónak annyi a Tour de France vagy a Giro d’Italia, hogy követik kedvencüket, és megcsodálják teljesítményüket. Pedig olykor érdemes annak is figyelmet szentelnünk, milyen körülmények között született meg egy-egy győzelem vagy sikeres sprint.

A népszerű brit kerékpáros szakportál, a cyclist.co.uk csokorba gyűjtötte az országúti bringázás legszívósabb alakjait. Nézzük, milyen, amikor a minőség győzedelmeskedik a mennyiség felett! Íme, a mi top 7-es listánk, amelyben két olasz, egy holland, egy belga, egy francia, egy angol és egy amerikai kapott helyet.

Gino Bartali

Még csak 22 éves volt, amikor 1936-ban megnyerte élete első Girod’Italia versenyét, két évvel később pedig a Tour de France-on is diadalmaskodott, pedig az előjelek –finoman fogalmazva – nem voltak kedvezőek.

Történt ugyanis, hogy egy évvel korábban edzés közben egy hídról a folyóba esett, súlyos sérüléseket szenvedett, és ki kellett hagynia egy teljes évet. 1938-ban azonban újult erővel tért vissza, hogy Franciaországban is learassa a babérokat. A verseny 14., 214 kilométeres szakaszán 2000 méteres tengerszint feletti magasságban elképesztő teljesítményt nyújtott, s erre mindmáig emlékeznek a sporttörténészek.

Gino Bartali a második világháború alatt sem volt tétlen: versenyek híján, elképesztő szívósságának köszönhetően kerékpáros futárként vitt üzeneteket az olasz ellenállásnak, ami rendkívüli bátorságról árulkodik. A háború után visszatérve az országútra 1946-ban bezsebelt egy újabb Girod’Italia-győzelmet, majd 1948-ban a Tour de France-on volt a legeredményesebb.

Fausto Coppi

Bartali legnagyobb riválisa volt, ráadásul a fáma szerint keményebb fából is faragták. Úgy tartják, ő volt a nagy országúti kerékpáros körversenyek történetének legerősebb kerekese, aki magabiztosan utasította maga mögé ellenfeleit.

Amikor egy futam során támadásba lendült, már tudni lehetett előre, hogy ő kerül ki győztesként. A Milánó és San Remo közötti 1946-os viadalon mindössze kilenc kilométer volt hátra a közel 300 kilométeres távból, amikor üldözőbe vette az előtte haladókat. A dinamitlábú Coppi akkorát robbantott, hogy 14 percet vert rá a második helyezettre. Mindezt a Turchino-emelkedőn tette, vetélytársai pedig a célba érve csak úgy kapkodtak levegő után.

Mindezek után az 1952-es Tour de France-on a szervezőknek emelniük kellett a második helyért járó pénzdíjon, mert nem volt, aki kiállt volna ellene.

Wim van Est

A holland bringás 1951-es Tour de France-on mutatott teljesítménye mindenkinek emlékezetes marad. Mivel – első hollandként – szakaszgyőzelmet aratott a Francia körversenyen, s másnap sárga trikóban ülhetett nyeregbe. Mégsem emiatt vonult be a történelemkönyvekbe.

Ahogy közeledett a mezőny a Pireneusok felé, a tapasztalatlan Van Est minden erejével azon volt, hogy beérje hegyimenő versenytársait. Igen ám, csakhogy a Col d’Aubisque-i lejtőn „benézett” egy kanyart, és egy 70 méter mély szurdokban landolt. Már az is csoda volt, hogy túlélte az esést, attól pedig végképp mindenkinek tátva maradt a szája, amikor egy keréklánc segítségével visszakapaszkodott a pályára. Szerencsére csapatfőnöke józanabb volt nála, és azonnal kórházba vitette.

Eddy Merckx

A Kannibál becenévre hallgató belga kerékpáros profi karrierje során összesen 525 futamgyőzelmet aratott, ami már önmagában lenyűgöző teljesítmény. Most azonban mégsem emiatt került be kedvenceink közé.

Alighogy felgyógyult tüdőgyulladásából, máris rajthoz állt az 1974-es Giro d’Italián. Sokan féltették a feltörekvőben lévő Jose Manuel Fuentétől, ám a belga csattanós választ adott. A14., 200 kilométer hosszú szakaszon ugyanis megdöbbentő teljesítményt nyújtott: az elképesztő kondiban lévő bringás már az elejétől üldözőbe vette spanyol ellenfelét, és a végén tíz percet vert rá.

Mindezek után nem csoda, hogy megnyerte a Girót, és még abban az évben „behúzta” nemcsak a Tour de France-t, hanem a világbajnokságot is.

Bernard Hinault

Bizonyára sokan emlékeznek arra a jelenetre, amelynek során az 1984-es Párizs–Nizza versenyen torkon ragadott egy tüntető hajógyári munkást, aki akadályozta a versenyzésben (fenti kép).

Nyilvánvalóan nem emiatt tettük be a francia bringást a toplistánkba. 1980-ban, a 244 kilométer hosszú Liege–Bastogne–Liege versenyen embert próbáló körülmények között kellett egymással megküzdeniük a bringásoknak. Szakadt a hó, a hőmérő higanyszála pedig nulla fok alá süllyedt. Nem csoda, hogy hetven kilométer után a mezőny 60 százaléka kénytelen volt feladni a viadalt.

Nem úgy Hinault, aki kamikazeakcióba kezdett, és 80 kilométerrel a cél előtt begyújtotta rakétáit. Tíz percet vert rá a mezőnyre, ám nagy árat kellett fizetnie a győzelemért: menet közben a hidegtől két ujján súlyos fagyási sérülést szenvedett.

Andy Hampsten

Sokáig úgy volt, hogy az óriási hóvihar miatt lefújják az 1988-as Giro d’Italia 120 kilométeres szakaszát, amely a hírhedt Passo di Gavián (a Coppi-csúcson) halad keresztül. Mint ismert, ez az Olasz körverseny legmagasabban fekvő, és ezért legnehezebb szakasza. A rajongók szerencséjére azonban a szervezők a folytatás mellett döntöttek, aminek köszönhetően Andy Hampsten bekerült a kerékpáros történelemkönyvekbe.

Az emelkedőn felfelé tekerve a szűk és felettébb kacskaringós úton sorra hagyta háta mögött versenytársait, akiket annyira meggyötörtek a kegyetlen időjárási körülmények, hogy menet közben meg kellett állniuk, hogy magukra tudjanak venni még egy réteg ruhát. Nem úgy Hampsten, aki a hóra és a fagyra fittyet hányva megállás nélkül teljesítette a távot, s noha ezen a szakaszon „csupán” második lett, összesítésben – első amerikaiként – megnyerte a Girót.

Geraint Thomas

Végezetül essen néhány szó a 2018-as Tour de France győzteséről, a brit Geraint Thomasról! A pályakerékpárosként két olimpiai aranyérmet nyerő profi bringásnak azért kell mindenféleképpen szerepelnie az elitlistán, mert a 2013-as Francia körversenyen olyat mutatott, amit ritkán látni kerékpáros viadalon.

Thomas 2013-ban Chris Froome irammenője volt, de már az első szakaszon óriásit bukott. Fájdalomtól gyötört arccal feküdt az úttest szélén, és úgy tűnt, fel kell adnia a versenyt. Ám a brit óriási kínok közepette visszamászott a nyeregbe, és letekerte az első etapot. Kórházba szállítása után kiderült, eltörött a medencecsontja, de mivel nem akarta cserben hagyni csapattársát, visszatért a versenypályára, és végül sárga trikóhoz segítette Froome-ot.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!