Bárkiből lehet triálos világbajnok

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a triál egyik legismertebb és legeredményesebb versenyzője a spanyol Sergi Llongueras, a sportág aktuális világbajnoka. A kiváló képességű spanyol fiatalembernek mélyről kellett visszajönnie: térdműtétek sora után fantasztikus versenyzéssel sikerült megszereznie 2019-ben az UCI szivárványszín trikóját, legyőzve nagy riválisait, a háromszoros világbajnok Jack Carthyt és a kétszeres ezüstérmes francia Nicolas Vallee-t. Sergi mindent megtesz szeretett sportágáért, és nagy örömmel válaszolt a Csupasport kérdéseire.

A triál a kerékpársport egyik leglátványosabb szakága, és egyre többen űzik. Mi az, amit igazán szeret benne?

Egyszerűen csak annyit, hogy a triálon keresztül tudom kihozni magamból a maximumot, sportolóként és magánemberként is. Imádom a napi küzdelmet önmagammal. Nagyon jó érzéssel tölt el, amikor egy-egy akadályt sikerül leküzdeni a pályán – no meg a magánéletben is.

Az edzéseken keresztül egyre jobban megismerem a képességeimet, amelyek segítenek elérni a győzelmet a legfontosabb versenyeken.

Ennyire korán azért nem kezdtem. Ötévesen kaptam az első triálbringám, amit a nagybátyám épített nekem, de komolyabban csak jóval később kezdtem a sporttal foglalkozni. Valamikor tizenkét éves koromban volt egy iskolai foglalkozás, ahová bringával kellett menni, én meg naná, hogy a triálommal mentem, amivel nagy feltűnést keltettem. Egy idő után minden haverom ilyet akart magának, mert sokkal menőbb volt, mint a többi bringa. Együtt elkezdtünk kis akadályokon gyakorolni, aztán úgy döntöttünk, hogy ideje elindulni az első versenyen. A legkönnyebb kategóriába neveztem, és sikerült megnyernem. Imádtam a versenyzés izgalmát és a győzelem ízét, úgyhogy azóta folyamatosan versenyzek.

Világbajnokként, a legjobb triálosok egyikeként mindig nagy nyomással kell megküzdenie. Mit szeret igazán a versenyzésben?

Leginkább azt, hogy a legjobbat hozza ki az emberből. Arra ösztönöz, hogy olyan dolgokat vigyél véghez, amelyeket edzésen lehet, hogy ki sem mersz próbálni. Nekem a versenyzés a legjobb út, hogy megismerjem önmagamat, egyre kijjebb toljam a határaimat fizikailag és mentálisan egyaránt.

Gyakran posztol videókat az edzéseiről, trükkjeiről a közösségi médiában, de vajon mennyi munka van egy-egy ugrás mögött?

Ahhoz, hogy egy igazán nagy ugrást végre tudj hajtani, előbb kicsiben kell tökéletesíteni a technikát. Több évet is igénybe vesz, mire eljutunk arra a szintre, hogy megcsináljuk a triálbringán. Sok edzés és folyamatos odafigyelés, ennyi a „trükk”.

Ha már szóba hoztam: mit gondol, a fiatalabb generáció tud tanulni a videóiból?

Naná! Emlékszem, amikor fiatalabb voltam, órákat töltöttem a számítógép előtt, és néztem a példaképeim YouTube-videóit.

Elemeztem a technikájukat, majd kimentem gyakorolni, és megpróbáltam lemásolni a mozdulatokat. Biztos vagyok benne, hogy a srácok ugyanezt teszik az én videóimmal is.

A legfontosabb, hogy sohase legyenek frusztráltak, ha egy verseny nem úgy alakul, ahogy elképzelték. Eddzenek folyamatosan, legyenek mindig motiváltak, tanuljanak, és akkor eljön az idejük! Vegyük a saját példám: az első világbajnokságomon utolsó lettem, de hittem magamban, a képességeimben, így aztán versenyről versenyre haladva fejlődtem, és lám, most én vagyok világbajnok. A jelen helyzetben egy évig ez biztosan így is marad.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!