Új tanösvény a Zebegényi körsétaút

N. ZS.N. ZS.
Vágólapra másolva!
2020.12.15. 12:02
A Dunakanyar ikonikus helyszíne Zebegény, a Dél-Börzsöny méltóságteljes hegyvonulata, amelynek természeti látnivalóit ismerhetjük meg, ha végigjárjuk a csupán 4.5 kilométeres tanösvényt.

A Magyar Természetjáró-szövetség örömteli hírt jelentett be: a Börzsöny Természetbarát és Hegymászó Egyesület (BTHE) jóvoltából elkészült a Zebegényi körsétaút.

A sárga, saját magába visszaforduló hurokkal jelölt turistaút 4.5 kilométernyi távját minden korosztály kényelmes tempóban teljesítheti.

A terep kivitelezési munkálatai ugyan még folyamatban vannak, de a körút mentén kihelyezett információs táblákról már most tájékozódhatunk többek között a zebegényi művészéletről, a dunai hajózás történetéről vagy geológiai érdekességekről.

 

A Zebegényi körsétaút jele – Fotó: MTSZ

 

Gutti Gabriella, a projekt koordinátorának közleménye alapján a Zebegényi körsétautat a BTHE tagjainak kvalitása, önzetlen adni és alkotni akarása, a mögöttük álló sikeres projektek és az évek alatt felgyülemlett szakmai tapasztalat hozta létre.

2018-ban elkészültek a Zebegényi körsétaút jelzésfestésével, 2020 novemberére pedig az információs táblákkal. Az útvonal tervezésénél segítőik voltak a Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei, két állomás szakmai anyagának összeállításában a zebegényi Szőnyi István Emlékmúzeum és a Hajózástörténeti Múzeum, valamint az Ipoly Erdő Zrt. és Zebegény Önkormányzata is támogatta a munkájukat. A tematika összeállítása, megírása, szerkesztése, a teljes grafikai tervezés, valamennyi faipari- és terepmunka, valamint az online felületen történő megjelentetés a BTHE önerejéből, több tagjának, szakembereinek önzetlen, non-profit munkája révén valósult meg.

A projekt keretében Zebegényt és annak közvetlen erdei környezetét szeretnék tematikus módon bemutatni a kirándulóknak az útikalauzoktól, különféle leírásoktól eltérően.

Nyitókép: BTHE

EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik