A Premier League-ből a pesti edzőterembe

Meglepetésre a válasz: igen!

Van ugyanis egy rejtett kincsünk, egy mexikói származású fiatalember, aki a profiknak segít az egyéni felkészülésükben, hogy sérülésmentesen és magas szinten teljesíthessenek a versenyidényben. Ugyanakkor a tudása hozzáférhető a civileknek is, mert a mottója, hogy „Nem kell profinak lenned ahhoz, hogy úgy eddz, mint egy profi.” Ez a fiatalember Francisco „Cisco” Escalante, aki a Budapesten, a Csengery utcában található Smasher Training Systems megalkotója és tulajdonosa.

A Smasher sok tekintetben különbözik egy átlagos edzőteremtől.

Az első és legfontosabb tétel, hogy senki se sérüljön meg. Ezt olyan akadémiai és gyakorlati tudással, valamint eszközkészlettel érik el, amilyenekkel a profi sportegyesületek is dolgoznak. Tehát akár profi sportoló, akár civil az ügyfél, ugyanolyan magas szintű szolgáltatást kap, aminek része a specializáció.

Egyéni, illetve kiscsoportos edzésekre szakosodott az edzői csapat, amelynek tagjai magasan kvalifikáltak, ráadásul az általános edzéselmélet mellett szakértői a sérülésből visszatérésnek, illetve a regenerációnak.

Szóval, ha valakinek egyelőre az ágyból is nehezére esik kikelni, de szeretne világszínvonalú edzővel dolgozni, mint egy labdarúgó-sztár vagy a legjobb magyar jégkorongozó, akkor olvasson tovább!

Csak úgy sorakoznak a bekeretezett mezek a falon. Ez saját gyűjtemény, vagy azoktól kaptad, akiknek a neve a mezeken olvasható?

Utóbbi. Vagy ötven-hatvan profi sportolóval dolgoztunk már együtt.

Meggyőző a névsor. Hogy kerültél velük kapcsolatba?

Leginkább ők találtak meg engem. Sebők Balu például olvasott rólam, és megkeresett. Végigbeszéltük, én mit csinálok másként, ő elmondta, neki mire volna szüksége, és 2014 nyarán – épp amikor bemutatkozott a felnőttválogatottban – elkezdtünk együtt dolgozni. Gyorsan összerázódtunk, úgyhogy hamarosan elkezdett jönni a többi jégkorongozó is, utánuk a labdarúgók, a teniszezők…

A profikra specializálódtatok?

Nem, sokszínű az ügyfélkörünk, a profi sportolók mellett van utánpótlásprogramunk is. A gyerekeknél a legfontosabb, hogy a lehető legtöbb mozgásformával megismertessük őket. Ez két okból hasznos. Egyfelől így egészséges és vidám felnőttekké válhatnak, másfelől, ha elkezdenek egy konkrét sportágat, meglesznek az alapjaik.

Már iskoláskortól jöhet bárki, nekik a lehető legszínesebben állítjuk össze a gyakorlatokat: szaladnak, labdáznak, élvezik a mozgást – annyira, hogy már a felnőttek is azt akarták csinálni, amit ők!

Egyébként a civil élet minden területéről járnak hozzánk, sokan például a médiából, hiszen van filmrendezőnk, producerünk, színészünk, kaszkadőrünk és újságírónk is. Ugyanígy van hivatalos pókerjátékosunk, valamint hivatali munkát végzők és főleg olyanok, akik abszolút kezdők, viszont szeretnének egészségesebben élni. „Nem kell profinak lenned, hogy úgy eddz, mint egy profi” – ez a mottónk. Mindenkinek segítünk, mindegy, milyen szinten áll. Egyszerűbb annak edzéseket tartani, akik egész életükben ezt csinálták, mint annak, aki most kezdi, és figyelni kell rá, motiválni, támogatni. Mi presztízskérdést csinálunk abból, hogy ők is jól érezzék magukat, és együtt érjük el az eredményeket: büszkeséggel tölt el, ha láthatom az örömüket, hogy igen, megcsináltuk!

Ez nem sokban hasonlít arra, amivel egy random edzőteremben találkozik az ember, ahová vesz jegyet, aztán a Michelin-babák között azt csinál, amit akar, például kitöri a nyakát…

Ez nálunk nem fordulhat elő. Amikor kisgyerek voltam, édesanyám azt mondta, hogy lopni nem szép dolog. Márpedig ha valaki bejön hozzánk, és fizet, de én nem nyújtom a tudásom legjavát, akkor úgy érzem, megloptam. Úgyhogy ha valaki csak besétál hozzánk, akkor se lepődjön meg, ha az edzése közben bármelyik edzőnk odalép, és ad egy-két tippet. A legfontosabb, hogy senki se sérüljön meg – és ugyanilyen fontos az emberség. Szeretnék közösséget alkotni, szinte családot, ezért amikor a jelenlegi, nagyobb helyünkre költöztünk, és új edzőkre volt szükségünk, legalább annyi időt töltöttünk a jelöltek személyiségkutatásával, mint az önéletrajzok elemzésével.

Viszont a tavalyi és idei év legfőbb nehézségére, a koronavírus-járványra semmi sem készíthetett fel.

Hát, nem. Márciusban éppen az utolsó simításokat végeztük az új termen – erre másnap be kellett zárnunk. Két lehetőségünk volt: elsiratjuk magunkat, vagy előremenekülünk. Régóta dolgoztunk az applikációnkon, úgyhogy átcsoportosítottuk az energiáinkat, és három nap alatt befejeztük. A karanténidőszakokban így tudtunk online edzéslehetőséget biztosítani, amit azóta is megtartottunk, és továbbra is mindenkinek elérhető.

Mit tanácsolnál azoknak, akik most, hogy kezd normalizálódni a helyzet, szeretnének edzeni?

Az első az lenne, hogy ne az Instagramról vagy YouTube-ról nézzenek le valamit, mert bár nagyon menőnek tűnnek, általában sérülésveszélyesek is! Tök könnyű elérni, hogy valaki izzadjon, elfáradjon, ám ugyanilyen könnyű sérülést is okozni. Akik most látnának neki az edzésnek, keressenek meg minket, már akár élőben, a teremben is. Felmérjük az aktuális fizikai állapotot, esetleges korábbi sérüléseket, és kialakítunk egy programot, amit utána segítünk folyamatosan elvégezni. Az edzés mit sem ér a sérülésmegelőzés, a pihenés és a táplálkozás nélkül: a test regenerációs képessége a fizikai teljesítmény kulcsa, ezért olyan szolgáltatásaink vannak, amilyeneket profi sportegyesületek is biztosítanak a sportolóiknak, például rehabszakértők és -edzők, gyógy- és sportmasszőrök, valamint táplálkozási tanácsadók. Bármelyik ügyfelünk igénybe veheti bármelyiket.

Ez lelkesítően hangzik, de hogy jutottál el idáig – másképpen: Mexikóból Magyarországra?

Fociztam, és habár gyors voltam, hiányzott az izomtömegem, úgyhogy az edző pluszmunkára kötelezett. A mai tudásomból sok minden akkoriból ered. Megtetszett a háttértudomány, illetve hogy gyorsan meglátszott az erőnléti edzővel végzett különmunka eredménye. Amikor úgy döntöttem, mégsem akarok profi lenni, az egyetemen fociztam tovább, közben lediplomáztam közgazdaságtanból, és elvégeztem néhány sporttudományi kurzust is. Közben nagyon izgatott, hogy maradjak a sportban, úgyhogy elkezdtem az egyetemen, illetve néhány utánpótláscsapatnál is edzéseket tartani. Aztán elmentem Olaszországba egy posztgraduális képzésre, ahol viszont nemcsak pénzügyet tanultam, hanem találkoztam a későbbi feleségemmel is, aki pole art bajnok – és magyar. Úgyhogy miután a tanulmányaim végeztével hazamentem Mexikóba, hamar Budapestre vezetett az utam… Egy ideig egy multinál dolgoztam, mert azt hittem, jó alap lesz a saját üzletem beindításához. Öt évre terveztem, de már a másodikban kiborultam, hogy ülök egy íróasztal mögött, csak egy emailcím vagyok, miközben nem tudok sportolni. Úgyhogy felmondtam, és elkezdtem azon dolgozni, hogy mindennap azzal foglalkozhassak, amivel szeretnék, és amihez értek.

Megvolt az anyagi háttered hozzá?

A tanulmányaimra félretettem, a többire nem, mégis feltettem rá mindenem. Először kisegítettem teniszakadémiákon, focicsapatoknál meg néhány egyéni sportolónak. Aztán egy klinika mellett kibéreltem egy kis szobát, amiből edzőtermet csináltam.

Nemsokára megnyithattam a kicsit nagyobb termem a Ferenciek terénél, aztán egy még nagyobbat a Blaha Lujza tér mellett, mostanra pedig itt vagyunk a Terror Háza szomszédságában.

Közben a feleségem is felfüggesztette a sikeres közgazdász-pályafutását, hiszen mozgásterápia-szakértő is, így a termünk igazgatója és edző is – szóval, nélkülözhetetlen. A lényeg, hogy szerettem volna megalkotni a saját edzésrendszerem, ami mindenkinek segít helyesen edzeni. Olyan helyet képzeltem el, ahová egyre többen szeretnének jönni, mert másoktól hallják, hogy érdemes és élmény. Szerencsére így lett, mert mára kiemelkedő színvonalú lett az edzői csapatunk és a termünk felszereltsége is. Abszolút igazzá vált a mottónk, hogy „Nem kell profinak lenned, hogy úgy eddz, mint egy profi!”

(x)

 

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!