Peák Barnabás belga World Tour-csapathoz igazolt, célja a Giro d'Italia-indulás

Vágólapra másolva!
2021.12.18. 15:22
A tehetséges bringás Spanyolországban készül az új idényre, s élete első háromhetes körversenyén is szeretne részt venni.

Remek hír érkezett a napokban a magyar kerékpársport kedvelőinek: Peák Barnabás a következő évet is World Tour-csapatnál tölti. A háromszoros magyar bajnok 23 esztendős bringás 2020-ban igazolt a legmagasabb szintű ausztrál Mitchelton-Scott csapathoz, amely tavaly már Bikeexchange néven szerepelt a legmagasabb osztályban, ám azt már tudni lehetett, hogy két év közös munka után külön utakon folytatják.

Az utóbbi hetekben több hír is megjelent Barnabás jövőjével kapcsolatban, ám vége a találgatásoknak, megtörtént a hivatalos bejelentés: a tehetséges magyar sportoló a belga Intermarché–Wanty–Gobert Materiaux csapatához írt alá egy évre. A World Tour-együttes magyar kerékpárosára 2022-ben nagyobb feladatok várhatnak, mint ebben az évben.

 

Fotó: Jordi de Ryck

 

„Nem sikerült jól az évem – nyilatkozta a Csupasportnak a spanyolországi edzőtáborból Peák Barnabás. – Az előző, ausztrál csapatom nem támogatott eléggé, sem mentálisan, sem versenyzés szempontjából. Nem volt lehetőségem, hogy a legjobbamat nyújtsam. Az év elején sokat szenvedtem, így elmondhatom, hogy nincs jó szezon a hátam mögött.”

A Gironában élő bringás pozitívan tekint a jövőbe, elmondta, a belga csapat novemberben vette fel vele a kapcsolatot, és arról is beszélt, hogy mit várnak tőle a szezonban.

„November elején kezdődtek a puhatolózások. A belga csapat olyan típusú versenyzőt keresett, mint amilyen én vagyok, egyeztettünk, majd a tárgyalások végén megállapodtunk. Elsősorban a sprintek felvezetésében számítanak rám. Ez a szerep fekszik nekem, és a stáb támogatásával szeretnék fejlődni, akárcsak az időfutamban és az aero-hatékonyságban.

Egyeztettünk a következő év elejéről, spanyol és belga versenyeken veszünk részt, de célom, hogy indulhassak a Girón is.

Egyrészt ez lenne az első háromhetesem, másrészt a verseny Budapestről indul, így különösen sokat jelentene nekem, nem mellesleg ismerős lenne a környezet. A csapatnál pozitívan fogadták az érkezésem, úgy érzem, szuper helyre kerültem, és jövőre képes leszek a legjobb formámat nyújtani.”

Peák Barnabás elmondta, karácsonyig Spanyolországban edzőtáborozik, majd az ünnepekre hazautazik Magyarországra a családjához. Ezután folytatja a spanyolországi edzőtábort, hogy új csapatával a lehető legjobb formában várhassa a szezont.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: Evenepoel sikere a kerékpárosok időfutamában, Valter a 22.

Párizs 2024
2024.07.27. 18:09

Párizs 2024: hatalmas fölény a női kerékpárosok időfutamában

Párizs 2024
2024.07.27. 16:12

Peák Barnabás: Rossz volt az idei év, jövőre remélem szerencsésebb leszek

Csupasport
2023.11.30. 09:05

Még mindig nem hordanak elegen bukósisakot

Csupasport
2023.11.29. 20:18

A biztonságos bringázás alapja a visszapillantó tükör – de mire figyeljünk és mik a tévhitek?

Csupasport
2023.10.13. 19:56

Így válasszuk ki a megfelelő nyerget a kerékpárunkra

Csupasport
2023.10.03. 12:12

Miért jó a bringázás? 10 dolog, amit a biciklizéssel nyerhetsz

Csupasport
2023.09.18. 11:28

Tavak, erődök, várak a Vértesben – könnyen bejárható útvonalak bringával

Csupasport
2023.08.31. 12:30
Ezek is érdekelhetik