WODregény: A crossfit előnyeiről, avagy hogyan lett nekem is terhes hattyúm

Akik egy sport mellett teszik le a garast, azaz aktív életet élnek, általában nem csupán a fölös energiáik lecsapolása érdekében döntenek így, előbb-utóbb szeretnék látni ennek pozitív hatásait is testükön. Ez természetesen nemcsak a széles vállban, a kockás hasban vagy az ötvencentis bicepszben mérhető, hanem rengeteg más jótékony hatása is van a rendszeres testmozgásnak. Futóként tapasztalhattam: ahogy egyre edzettebbé váltam, az egészségi állapotom is sokat javult. A szabadtéri edzéseknek köszönhetően az immunrendszerem megerősödött és a vírusok nemigen tudtak legyűrni.

Visszatérve a testalkatokhoz, személy szerint úgy vagyok ezzel, hogy örülök, ha látszik rajtam az elvégzett munka. Elégedettséggel tölt el, ha látom a pozitív változásokat a testemen, amelyek az edzéseknek köszönhetőek. Töredelmesen bevallom, a másoktól kapott visszajelzések is jólesnek, hiszen ezért is izzadok nap, mint nap az edzőteremben. Viszont leginkább akkor vagyok boldog, ha valakit sikerült inspirálnom a példámmal és elindul a saját útján egy aktívabb életforma felé. Legyen az bármilyen sport, vagy aktív mozgás.

Múltkori írásomban már kitértem arra, mennyire komplex edzésformát ismerhettem meg a crossfitben. De ez vajon mit jelent a mindennapjaimban?

A múltkori edzésen, az elég izzasztó WOD (Work of the day, azaz a napi gyakorlatsor) utáni nyújtás közben odafordultam az edzőtársamhoz, aki már hatodik éve crossfitezik rendszeresen és megkérdeztetem tőle: „Fannikám! Áruld már el nekem, kábé mennyi idő után lesz az, hogy már nem érzel izomlázat a tested különböző pontjain?”

Fanni elmosolyodott és csak ennyit mondott: „Igazából soha…”

Aztán hozzátette, éppen az a jó a crossfitben, hogy minden edzés után érzed a fejlődést az izomzatodban, de ez nem olyan vészes fájdalom – kivéve, ha egy hosszabb kihagyás után mész vissza edzeni, mert az lehet vészes –, inkább csak olyan „érzem a testem” feeling. Ez annak a jele, hogy volt eredménye az edzésnek. (Nagyon fontos, hogy itt nem valamiféle sérülésből adódó fájdalomról beszélünk!) És akkor éreztem, ahogy elönti a lelkemet egy zen elfogadás…

Ez most már mindig így lesz! Mert a crossfit végeredményben nem egy cél, hanem egy út, amelyen mindig vannak mérföldkövek, amelyek felé éppen menetelünk, de ha elérünk egyet, már látjuk is a következőt. Ám ezen az úton nem vagyunk egyedül, nem magányosan kell ezeket a részcélokat elérni, ott vannak melletted az edzőtársak, akik biztatnak, húznak maguk után, tolnak maguk előtt, vagy tíz centiről kiabálnak az arcodba, miközben az evezőpadon éppen kiköpöd a tüdődet, hogy „Húzzad már! Megy ez még jobban. Mindjárt megáll az a hajó, ha csak ennyi erőt teszel bele!” (ugye, Atti?) Persze ekkor inkább le akarsz fordulni a röhögéstől a padról, csak nem tudsz, mert még ahhoz sincs erőd. Igen, tényleg van abban igazság, hogy csapatban valahogy könnyebb.

A crossfit közösségépítő szerepéről mindenképp írok a jövőben, mert szerintem ez az egyik olyan része ennek a sportnak, ami igazán vonzóvá és szerethetővé teszi – a sok kínlódás ellenére is.

Számomra mindig fontos volt, ha valamibe belefogok, ha valamibe sok időt és energiát fektetek, annak legyen meg a gyümölcse. Fent már fejtegettem, hogy a futás kapcsán milyen pozitív változások történtek az életemben. Amikor a crossfitedzésekbe belekezdtem, titkon a testem megerősödését, formálódását reméltem tőle, és nem is kellett csalódnom. Két fiam van. Tinédzserek. Imádom őket, szerintem a világ legjobb két kölke. Mindketten aktív sportolók, focisták. Igen, fociznak, és elég komolyan veszik a dolgot (nekem ez a lényeg, nem a BL-győzelmek száma). Büszke vagyok rájuk nagyon. Nekem fontos, ha tudom őket motiválni, vagy ha ők is büszkék tudnak lenni az anyjukra.

Néhány hónapja kezdtem el a crossfitet, amikor vacsora közben a kisebbik fiamra nézve láttam, hogy a szeme sarkából vizslatja a karomat. Aztán egyszer csak megszólal: „Anya, nagyon komoly a karod. Mutatsz egy terhes hattyút?” Majdnem félrenyeltem a szendvicsemet, annyira meglepődtem, de nem utasítottam el a kérését, felemeltem a karomat, behajlítottam derékszögbe, a kézfejemet előretoltam, mint egy egyiptomi „falfirkafigura” és befeszítettem a bicepszemet. Jól van, ez a hattyú csak nemrég esett teherbe, szóval, még messze van a szüléstől, de a fiam így is elégedetten bólogatott és megkaptam tőle a „Menő vagy, anya!” elismerést, ami simán felér egy világbajnoki címmel.

De nem ám csak úgy profitálok a crossfitből, hogy a kocsi csomagtartójából egy fordulóval cipelem be az összes szatyrot (mert már elbírom!), a mobilitásom is elkezdett szépen fejlődni.

A testem rugalmassága alapból valahol a márványszobor rugalmasságával volt azonos, ám egyre inkább érzem, hogy fejlődöm ezen a téren is: most már legalább annyira rugalmas vagyok, mint egy PVC-cső… Még egy-két hónap, és simán hátranyúlok, hogy lecsavarjam az orrát a kocsi hátsó ülésén ülő gyerekemnek, ha elkáromkodja magát mögöttem. Vannak tehát még más motivációk is az izmos vállon és popsin kívül is, amelyek megvalósításában a crossfitedzések remek megoldást nyújtanak.

Úgyhogy: folytatásra felkészülni!

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!