FutóKörKép a nevezési díjakról: sok a futónak, kevés a szervezőnek?

A Csupasport e heti vendégei:

Blaskó Mihály – a dupla Spartathlon első magyar teljesítője

Márkus István – ultrafutó, a Spartathlon teljesítője, versenyszervező

Cseke Lilla – 100 kilométeren országos bajnok

Dombi Tibor – maratoni futó, korábbi 35-szörös válogatott labdarúgó

---

Meg lehet-e határozni, egy magyarországi futóverseny nevezési díja sok vagy kevés? Mit kaphat és mit várhat a befizetett összegért a versenyző?

Blaskó Mihály: Ha a legfrissebb élményem veszem, az az UB, az nekem rendben van. Ötvenezer forint, de ha hamarabb jelentkezem, olcsóbb lett volna, van erre is lehetőség. Kicsi versenyt én is szerveztem már, ezért látom a másik oldalt is, egész hétvégére a Balatont körberakni munkatársakkal, forgalomirányítókkal, frissítőpontokkal brutális szervezői munka. A rajtcsomagban van póló, ráadásul látszik rajta, ha mondjuk egyedül teljesítetted a távot, ezt jó érzés lesz felvenni évek múlva is.

Márkus István: A versenyző soha nem látja át, hogy egy esemény szervezése mennyi idő, milyen költség – ez nem szemrehányás, nem is a dolga, miért is érdekelné? A nevezésért kapott póló és az érem sokaknak kevés, mert nem gondol arra, a területet, adott esetben a lebonyolításhoz használt épületeket ki kell bérelni, az utat biztosítani (a rendőri segítség iszonyú drága lett), a munkatársakat alkalmazni, felkészíteni – sokmilliós kiadásokat próbál a szervező a nevezési díjjal és szponzori pénzekkel fedezni. Mégis, igyekszem nem pénzügyi kérdésként kezelni a versenyeimet. Terméket kínálunk, és az a lényeg, hogy élményt kapjon a versenyző. Ha célba ért, arra biztosan emlékszik majd tíz év múlva is, a nevezési díjra meg nem biztos. Rengeteg verseny van, hatalmas a konkurencia, és a legdrágább telik be leggyorsabban – a tapasztalt versenyző tudja, hol érzi majd jól magát. Törekedni kell arra, hogy mindig próbálj újat adni a futóknak. Most készülök Floridába, 100 mérföldes verseny, de nincs frissítés, kíváncsi vagyok, ott mit kínálnak a nevezési díjért – mindenhol lehet jó ötletet találni.

Cseke Lilla: Több versenyt ismerek, változóak az árak, de összességében korrektnek tartom őket. Kifizethető, nem túlzó, tudva azt, mennyi energia szükséges a szervezéshez. Nyilán a frissítés sokaknak kulcskérdés, minden ponton legyen mindenből elegendő mennyiség, de Misihez hasonlóan én is viszem magammal, ami fontos, a szilárd táplálékot, a zselét. Megesik persze, hogy vizet elveszek az asztalról. Ha a pálya kijelölése megfelelő, egyértelmű, az már jó dolog.

Dombi Tibor: Ó, hát erről nem a legjobb embert kérdezitek! Szerintem az ár-érték arány a BSI versenyein a legjobb: VIP-vendég vagyok, ezért nem kell fizetnem. Hogy ezért mit várok el? Na jó, nem akarom elviccelni, de tényleg ez a helyzet, egyszer meghívott a cég egy félmaratonira, elmentem, azóta mindig kapok meghívót – a Kékesre, a budapesti maratonira, de szívesen megyek mindenhova. Legutóbb Szegeden jártam, az 12 ezer forint volt, és ez – a külföldi tapasztalataim alapján – normálisnak mondható. Hogy mit várok? A városi versenyeket szeretem, amikor sok néző van, szép helyeken járunk, Torinóban a város szélén futottunk, az nem tetszett, unalmas volt.

---

Megfelelő a kapcsolat a versenyzők és a szervezők között?

Cseke Lilla: Nekem ezen a téren is jók a tapasztalataim. Megesett, hogy egy terepversenyre nem tudtam eljutni, felhívtam a szervezőt, és kérdeztem: nem feladata, nincs benne a nevezési díjban, de van javaslata? Persze, az ismerősei mennek a versenyre, üljek be melléjük – készséges, kedves volt a hozzáállás, és ez, azt gondolom, mindenkinek fontos. El kell mondanom viszont, néha úgy érzem, a futók túl szigorúak, túl kritikusak a szervezőkkel, nem mindig érzem indokoltnak a társaim megjegyzéseit.

Blaskó Mihály: Szerintem igen, de mindenkinek mindig megfelelni képtelenség. Sokféle verseny van, természetes, ha a futók nem érzik magukat mindenhol egyformán fontosnak. Persze van, akinek mindig minden rossz, másnak a frissítés megszervezése kulcskérdés, ha nem talál az asztalon pont azt, amire vágyik, már kiakad, e tekintetben nem vagyok mérvadó, mert ami nekem nagyon kell, viszem magammal, nem bízok mindent a szervezőkre. Másik érdekes kérdés: nevezel, fizetsz, a szervező leköti a versenyt, munkatársakat alkalmaz a lebonyolításra, majd a versenyző lemondja a versenyt, visszakapja-e a pénzét? A szervező azt mondja, neki költségei vannak, függetlenül attól, elindul-e a futó vagy sem, mások szerint a pénz egy része visszajárna, esetleg máskor felhasználhatod – mindkét oldalon vannak érvek. Összességében azt gondolom, látom, hogy rengeteg energia kell egy-egy versenyhez, emiatt nem szeretem, ha fröcsögés van a fórumokon – mindent meg lehet beszélni.

Márkus István: Mélyen egyetértek Misivel – minden kritikát meghallgatok, a jogosat főleg, de a szerintem jogtalant is, a hangnem a kulcs. Van egy szervezői koncepció, és van a versenyzői elképzelés, ez nem lehet mindig azonos. A kérdés az, hogy ha nem értünk egyet, milyen módon egyeztetünk? Ha a közösségi oldalon egymást lelkét tiporjuk, az nem visz előre, mintha azt mondjuk: Öcsi, üljünk le, igyunk valamit, mi lenne, ha legközelebb így és úgy lenne a verseny? Soha nem esett nehezemre azt mondani, hogy fiúk, lányok, bocs, ezt elcsesztem, még az sem biztos, hogy épp e szavakkal – emberek vagyunk, hibázhatunk, de normális hangon mindent meg lehet beszélni. Nekem is az az érdekem, hogy a futó elégedetten, boldogan menjen haza, és a következő versenyemen is ott akarjon lenni.

Dombi Tibor: Ahogy én látom, a szervezők odafigyelnek, meghallgatják a futókat, sok apró figyelmességgel találkoztam. És mi, magyarok amúgy is jó szervezők vagyunk; épp most nézem a Giro d’Italia itthoni szakaszait, és nagyon jó látni, milyen jól működik minden. Futottam az Egyesült Államokban, és vártam a csodát, hát az mégis Amerika, ott milyen jó lesz minden. Aztán nem, semmivel sem nagyobb csoda, mint amit itthon is megkap az ember.

---

A futónak van kedvenc versenye? A szervező szívének van kedves futó és olyan, akitől a hideg rázza?

Dombi Tibor: Igen, a budapesti versenyek! Amit említettem, a városon belül futunk, sok néző előtt, jó a hangulat, szuper a környezet. Nyilván befolyásol, hogy itt futottam először maratonit, és hónapokig szerelmes voltam az élménybe, és az is, hogy a kilencedik alkalommal értem el a legjobb időmet, amelyet évek óta kergettem.

Cseke Lilla: Vannak kedvencek. Erdei András, Andrew eseményeit kedvelem, Márkus Öcsi versenyei is tetszenek, Csányi László, Csanya futásai is szuper jók – van, ahol a hangulat, máshol a gyönyörű táj a vonzó, de olyat is mondhatok, ahol kevesen vannak, családias a légkör, azt szeretem benne. Olyan nincs, amelyet élből elutasítok! Nekem a terepen rendezett futások ugyanúgy bejönnek, mint az aszfaltos versenyek, így sok helyre szívesen megyek.

Márkus István: Nem, szervezőként nem szelektálok, dehogyis! Számomra az a fontos, hogy a termékem kelendő legyen. Futottam az UB-n, de nem komolyan, menet közben gyrosoztunk, és végig nagyon jól éreztem magam, futóként és szervezőként is azt mondhatom, szuper, hogy van ilyen rendezvény nálunk! Szervezőként eszembe jutott, a tó körüli összes önkormányzattal kapcsolatban lenni, megegyezni, tárgyalni – ki mondja meg, az a munka mennyibe kerül?!

Blaskó Mihály: Lehetetlen kérdés ez, nincs tökéletes válasz rá. Mert ha az ember válaszol, megjelöl egyet, akkor a többi mit szól hozzá?! De rendben: a Korinthosz nagyon közel került a szívemhez, a versenyt követő gálavacsora nagyon sokat jelent, emelkedetté teszi az eseményt. De az UB is szuper, imádom, nyilván nem véletlen, hogy többször is beneveztem.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!