Dombi Tibor: Van öt-hat táv, azokat váltogatom. Régebben kifutottam Józsáig és vissza, fel is írtam, mikor hol tartok. Tőlem négy kilométer a Nagyerdei Stadion, mellette, körülötte is lehet futni, de van egy salakos kör másfél kilométerre tőlem, télen ott körözök vagy a stadionnál, mert ott van világítás. Megesik, hogy kint, az akadémián edzek, reggel fél hétkor ott vagyok, négy edzőpálya körül éppen nyolcszáz méter egy kör, tizenkilencet lenyomok a délelőtti edzés előtt. Sok lehetőség van, egyre több, nemrég olvastam a helyi újságban, hogy két új rekortánpályát adtak át, örültem neki.
Lubics Szilvia: Szerencsés helyzetben vagyok, mert Nagykanizsán sokféle lehetőségem van edzeni. Futhatok aszfalton, egy ideje a Csónakázó-tavat is körbe lehet futni, ott lehet résztávozni akár, a kerékpárosoknak is kiépítették a sávot, van még egy salakos futópálya, de azt nem szoktam használni.
Cseke Lilla: Azt gondolom, a fővárosiak jó helyzetben vannak, sok lehetőség van. Nyilván meghatározó a lakhely, a munka után milyen messzire tudsz elmenni azért, hogy megfelelő helyen edzhess. Amikor Zuglóban laktam, a résztávos edzésekre nagyon megfelelt a Városliget, de amikor elköltöztem, fontos volt, hogy a csapatomhoz, a Sashegyi Gepárdokhoz közel legyek. A Gellérthegyen élek most, az Inforpark, a BEAC-pálya is közel van, de gyakran lemegyek a rakpartra.
Cseke Lilla: Ez változó. Szeretek a csapattal edzeni, segíteni a másikat, dumálni közben, utána egy sört meginni, ennek a hangulatát szeretem. De már kialakult, melyik edzésre melyik útvonal a legjobb, néha kifutok Szentendrére, tudom, hol vannak a kutak, ahol inni lehet, ha emelkedőn edzenék, most az is megoldott, néha átfutok a budai Várba – szeretem mindegyiket, nehéz választani.
Lubics Szilvia: Körülbelül nyolc éve terepen futok, és ha kilépek a házból, száz méterre már ott az erdő, ha egy kilométert megyek felfelé, nagyjából nincs már ott senki, a kirándulók odáig már nem jönnek fel. A kutyák jönnek velem, ezért nagyon szeretem, hogy a Principális-csatornában meg tudnak fürdeni, ott van egy hosszú szervizút, azt is nagyon kedvelem. Ha kocsival tizenöt percet kell mennem, hogy megfelelő edzéslehetőséget találjak, már sokat mondtam.
Blaskó Mihály: Hogyne. Van a városnéző edzésem, Óbudától a Lágymányosi hídig, Kopaszi-gát, vissza a pesti oldalon, az egy jó húsz kilométer. A hegyi edzés: fel a Guckler-kilátóig, a Panoráma úton is gyönyörű a kilátás, de a Római-parton keresztül a Megyeri hídig tartót is szeretem. Tíz perc alatt a Margitszigeten vagyok, ha ahhoz van kedvem, ott rekortánon körözhetek.
Dombi Tibor: Mindegyiket szeretem, de most az erdő a kedvenc! Csicseregnek a madarak, és ahogy melegszik az idő, úgy esik egyre jobban a hűvösebb levegő, ott senki sem zavar, félmeztelenül is futhatok. Szerencsés vagyok, nagyon változatos helyeken edzhetek.
Cseke Lilla: Engem leginkább a forgalom zavar, de ezzel nincs mit tenni, amennyire lehetséges, kerülöm a zsúfolt helyeket. Olyan is volt, hogy a Margitszigeten edzettem, és dudált az autóbusz sofőrje – azt nem értettem, azért ott sokan sportolnak,
Lubics Szilvia: Mivel igyekszem egyedül edzeni, nagyon kevés emberrel találkozom. Mégis van, amit furcsállok, de azt azért nem mondom, hogy idegesít. Ha találkozom egy futóval, biciklissel, odaszólok: hajrá, gyerünk, szia, mikor mit. És, talán nem veszik nagyképűségnek, inkább nekem szólnak, és mindig reagálok – két sportember találkozik, köszönök, ezt szoktam meg. Van egy bringás, két éve nem köszön vissza – úgy ezerszer megfogadtam, nem köszönök neki legközelebb, de amikor meglátom, nem tudom megállni: helló, mondom, de nincs válasz. Ez egy kicsit furcsa nekem.
Dombi Tibor: Mostanában a józsai utat kerülöm. Télen nagyon csendes, de ilyenkor nagy a forgalom, kerékpárút, sok autó megy el mellettem, ilyenkor Bochkor Gábor rádióműsorát hallgatom, de olyan hangos az autóforgalom, hogy nem értem sokszor, és ez idegesített. Ezért megyek inkább az erdőbe, a madarak hagynak rádiót hallgatni.
Sorozatunk első részében azt jártuk körül, mennyire jellemző a csalás az ultrafutásban, a másodikban arról volt szó, mennyire idegesítő, ha valaki mániákus „futóőrültté” válik, a harmadikban arra kerestük a választ, hogy profi húzás vagy divatozás-e futóedzővel dolgozni, a negyedikben arra, hogy mennyire függvénye a futás a pénzügyi lehetőségeinknek, az ötödikben arra, kit mi motivált, amikor elkezdett futni, a hatodikban arra, hogyan néz ki egy futó helyes étrendje, a hetedikben a nevezési díjakról beszélgettünk, a nyolcadikban pedig a futók és a szemetelés kapcsolatáról.