A Spartathlon a szintidőn csúszott el, a maratoni ob a virslin

A 39 éves Csepregi Ákos (Áky) elvárása a Spartathlonon a szintidőn belüli teljesítés volt, s bár a hegyen nem jutott túl, a saját „hegyeit” legyőzte, így nem maradt benne hiányérzet. Élvezte a hangulatot, a görögök vendégszeretetet, a gálát és a másnapi alsóneműs futást is, talán csak a görögtüzet hiányolta, de elmondása szerint lesz miért visszamennie legközelebb.

Jó tíz éve futsz és öt-hat éve ultrázol, hét száz kilométer feletti teljesítésed és terepultrád is volt már. Régóta tervezted a Spartathlont?
Nem régóta, sőt, korábban azt gondoltam, hogy dehogy jutok én ki egy ekkora versenyre. Viszont idén azért neveztem, hogyha nem sorsolnak ki, akkor jövőre dupla eséllyel hátha sikerül. Meglepetésemre elsőre bekerültem az indulók közé. Úgy éreztem, nem biztos, hogy tartok már itt, de megpróbálom, hiszen már azzal nyertes vagyok, ha elindulok. Edzőm, Maráz Zsuzsanna – akivel tavaly március óta dolgozom együtt – is támogatott ebben, akinek ezúton is köszönöm a felkészítést.

Milyen érzés volt ott lenni, hogy élted meg a versenyt?
Van pár év ultrás múltam, de azt kell mondanom, ez egy teljesen más kávéház... egyrészt egy kultikus verseny, másrészt a domborzat, az útviszonyok és a hőmérséklet is nagyon más, mint az itthon. Az első tíz-tizenöt kilométeren stresszesebb is voltam, mint általában, kellett idő, amíg feloldódtam. Ez szerencsére sikerült, száz kilométernél megállapítottam, hogy aznap hat nyelven is sikerült megszólalnom. A mezőny nagyon színvonalas, a magyar és a nemzetközi indulók erősek, ami nagyon inspiráló. Leírhatatlan érzés volt ott állni a rajtban, szinte kézzel tapintható volt a feszültség és a profizmus, a kivilágított Akropolisz látványa csodálatos és érződik a görög hősök szelleme. Az úton voltak nehézségeim, szinte végig gyomorproblémákkal küzdöttem, ami egyébként nem jellemző. A segítőim, Haragos Gyöngyvér és Gelencsér Zoltán végig támogattak, ezúton is köszönöm nekik.

A depózásokon összeraktak, mint jó szerelők, az egyikük fizikailag, másikuk mentálisan rakott rendbe: felolvasta az üzeneteket, motiváló idézeteket, gondolatokat. Nagyon jó érzés, hogy ennyien szurkoltak nekem ismerősök és ismeretlenek is, ez segített fel a hegyre, ahol sajnos két perccel kicsúsztam a szintidőből.

A nehézségek ellenére hogyan tudtál továbbmenni, mivel motiváltad magad?
A gyomorproblémákon kívül más bajom nem volt, fizikailag és fejben is rendben voltam, így sokkal könnyebben túllendültem a problémákon. A mantrámat már a Korinthosz 160-on megtaláltam: „engem csak a szintidő szedhet ki”, tehát arra figyeltem, hogy minden pontot időben elérjek. Ahogy említettem, Gyöngyi és Zoli is sokat segített, a szurkolás is erőt adott, illetve a legendás francia ultrafutó, Gilles Pallaruelo felesége, Francoise is végig tartotta bennem a lelket. A frissítő pontokon találkoztunk és mindig mondta, hogy menjek tovább, mert Gilles előtt vagyok, végül Gilles-jel együtt szálltunk ki.

Van-e benned emiatt hiányérzet, csalódottság?
Sajnálom, hogy kicsúsztam, de nem vagyok csalódott, ha volt olyan hiba, amit elkövettem, abból tanulok. Legközelebb meg igyekszem majd más hibákat elkövetni. Viccet félretéve, nem vagyok csalódott, pozitívan élem meg, hogy a nehézségeket le tudtam küzdeni, és bár volt két-három mélypontom is, mindig sikerült kijönni a gödörből.

Mit csinálnál máshogy, akár a felkészülésedben, akár a versenyen?
Sokat futottam melegben, hogy szoktassam hozzá a szervezetemet, pénteken például harminckét, másnap már harminchat fok volt. Az éjszakai futásokat többet gyakorolnám, a versenyen éjszakára fogytam el. A fura hangokat szerintem nem lehet megszokni éjszaka, néha nem tudtam megállapítani, hogy kutyát, macskát vagy rókát hallok-e, de szerencsére utóbbival nem találkoztam, csak Buksival. A tempómat óvatosan választottam meg, talán túl óvatosan is, legközelebb jobban megnyomnám.

Tehát lesz legközelebb?
Mindenképp, nem is kérdés, hogy visszamegyek, ez az érzés azóta is csak erősödik bennem. Úgy érzem, bennem ennyi van az ultrát tekintve, a Spartathlon a maximum. Jövőre szeretnék egyéni Ultrabalatonon indulni, hogy szokjam a kétszáz kilométer körüli távot, de egy huszonnégy órás is jó lenne, tervezem a Korinthoszon is futni, és bízom benne, hogy jövőre revansot vehetek Spártában. A MyWay 160-on szerzett kvalifikációm két évig érvényes, és jövőre ugyanolyan gyermeki örömmel fogom várni a sorsolást, mint idén.

Hol találkozhatunk veled idén, melyik versenyen indulsz legközelebb?
Az őszi szezonra már nem terveztem versenyeket, ez egy pihenősebb időszak lesz. A maratoni országos bajnokságra szánt összegből pedig inkább eszem egy frankfurti virslit.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!