Habitusban biciklizik, fegyencedzést végez, mozgásra biztat a domonkos szerzetes

A domonkos szerzetesrend tagja, Debrecenben szolgál, szigorú életet él. Van ideje a sportra?

Nem vagyok sportember, és nem vagyok tagja hivatalos sportklubnak sem. A rendházban, a szobámban mozgok, amikor alkalmam van rá – mondta Tokodi László OP. – Napi gyakorisággal végzek úgynevezett fegyencedzést, ami a spártai módszerre épül. Ez egy eszköztelen sport, ha modern szavakkal akarom leírni, azt mondom, hogy saját testsúlyos edzés. Bár azt megjegyzem, hogy van egy római székem, amin gyakran végzek pluszgyakorlatokat. De nem tartom magam sportolónak, sokkal inkább olyan embernek, akinek fontos a test jó állapotának megőrzése. Nincs speciális sportöltözetem, egyszerű szabadidőruhában edzek, de habitusban, azaz szerzetesi viseletben is biciklizem. Naponta sok tíz kilométert tekerek, mindenhova kerékpárral megyek.

Igaz, hogy beállt a ringbe?

Valóban felvettem a bokszkesztyűt, és ringbe álltam egy profi MMA-harcossal. De szó sincs arról, hogy ketrecharcos voltam, egy kezdeményezés miatt vállalkoztam a feladatra. Tagja vagyok a Szólj be a papnak! mozgalomnak, aminek célja, hogy papok és szerzetesek beszélgessenek különböző témakörökről keresztény vonatkozásban. Így történt, hogy egy alkalommal Szögyényi László többszörös MMA-kupagyőztessel ringbe mentem, miközben válaszoltam arra, hogy a kereszténység és a sport igenis összeegyeztethető. Bár a profi ketrecharcossal sok mindenben más álláspontot képviselünk, abban megegyeztünk, hogy a test edzése nagyon fontos. Természetesen nem értek egyet azzal, hogy megüssek mást, akár a ringben vagyok, akár nem, de be kell ismerni, hogy ez is egy sportág, egy foglalkozás, amit szabályok szerint gyakorolnak.

Sokan úgy gondolják, hogy az aktív sportolás és az egyház tanítása nagyon messze áll egymástól. Mi a közös a kettőben?

A test állapotának megőrzése és javítása. Isten test és lélek egészeként teremtett minket, és ezt csak a halál választja szét. Ezért, amikor az emberről beszélünk, nem gondolhatunk önmagában csak testre vagy csak lélekre, ez a kettő szoros egységet alkot. Ahogy a teológia mondja: a test a lélek formája. Tehát fontos, hogy a mozgással és a helyes táplálkozással segítsük testünk működését, különben könnyebben megbetegszünk, kevésbé leszünk tettre készek, és ezáltal nehezebben segítünk másoknak a jó cselekedetekkel. Például ha nincsen erőm, akkor hogyan megyek segíteni egy testvéremnek, aki éppen arra kér, hogy emeljek meg egy szekrényt? Illetve nagyon fontos, hogy rossz fizikai állapotban az imádság is nagyobb kihívást jelent.

Mondhatjuk, hogy keresztény kötelességeink közé tartozik a testmozgás?

Senkit sem biztatok arra, hogy most azonnal menjen konditerembe. A cél az egészség és nem a túlhajszolás.

A sportolásnak is lehetnek rossz oldalai, mint amikor valaki megszállottan megy edzeni, és közben elhanyagolja a szeretteit, a munkáját, a kötelességeit, vagyis mindent háttérbe szorít a sport miatt.

Amikor életünk egészét nézzük, láthatjuk, hogy nem ettől leszünk teljesek, mert szükséges a lélek edzése is, akár azzal, hogy segítünk másoknak, meghallgatunk másokat, egyszóval törekszünk a krisztusi életre. Illetve, szeretném leszögezni: ez nem azt jelenti, hogy tilos lenne az élsport, elvégre az egy munka, amivel emberek foglalkoznak, és amiből a sportoló fizetést kap.

A böjti időszakban sokan lemondanak a megszokott étkezésről, naponta csupán háromszor vesznek magukhoz kevés ételt, jellemzően kenyeret és vizet. Adódik a kérdés, hogy a hobbisportolók is böjtölnek? Vagy a böjtölők is sportolnak?

Ezek nem zárják ki egymást, egyéntől függ, hogy ki mennyire viseli jól a szigorú böjtöt – én személy szerint két napig remekül boldogulok élelem nélkül. De most mondok egy ennél is meglepőbb választ: nem étellel böjtölök, hanem alvással. Nekem nagy kihívást jelent, hogy időben lefeküdjek aludni, szeretek tevékenyen élni, ezért megvonom magamtól az egészséges alvást. A nagyobb jó érdekében úgy döntöttem, hogy a böjti időszakban fegyelmezetten figyelek a több alvásra.

Tudom, hogy ez elsőre nagyon furcsán hangzik, ezért fontos elmondanom, hogy a böjt nem csupán ételmegvonás, hanem általa változtatunk a mindennapok szokásain egy olyan tevékenységgel, ami valóban sok kitartást kíván tőlünk.

Például, egyszerűen nem szeretek takarítani, igazi nehézséget jelent nekem ez a munka, a nagyböjtben mégis sokat takarítok, gyakran ott is, ahol nem az én feladatom. És itt van egy másik példa is! A böjti időszakban arra biztatom a házaspárokat, hogy az együttlétek helyett imádkozzanak, mert ez valóban nagy kihívás. Vagyis böjtölés alatt így kell értelmezni a lemondást és a pluszterhek vállalását. Egy sportoló is számos módon böjtölhet.

Most nincs böjt, és még az advent is messze van, évközi időben vagyunk, a hétköznapok a maguk rendjében telnek. Ma mit sportolt?

Mondjuk el, hogy délután beszélgetünk, és eddig tíz kilométert bicikliztem, illetve napközben a szobámban csináltam néhány fekvőtámaszt és hasizomgyakorlatot.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!