Harmadnapra leszakadt az ég, de ezt a 27 kilométert élvezte a legjobban

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2023.02.12. 10:25
A Spartan-versenyző Purgai Evelyn tavaly világszinten a második legtöbb dobogós helyezést érte el az elitkategóriában, és remekül kezdte 2023-at is.

Amikor legutóbb beszéltünk, második helyen állt a közép-európai regionális bajnokság elitkategóriájában, és volt esélye az első hely megszerzésére is. Hogyan végződött a sorozat?
Végül második lettem, nem sokkal maradtam le a szlovákiai Hortobágyi Eszter mögött – mondta Purgai Evelyn a Csupasportnak. – A legutóbbi beszélgetés után még egy-egy beast- és superfutam volt hátra, mindkettőben második lettem, így összetettben is az ezüstérmet szereztem meg. Nagyon boldog voltam, örültem ennek az eredménynek, mert hosszú volt a sorozat, és nagy dolog egy Trifecta világ- és Európa-bajnok mögött beérkezni a második helyre.

Ezt az évet is remekül kezdte a nagymarosi Spartanon.
Valóban, két aranyérmet szereztem. Szombaton sprintben, vasárnap pedig trailen lettem első. Remek volt az időjárás, szinte végig a Duna-parton futottunk, sík volt a pálya, csupán negyven méter volt a szintemelkedés. Az akadályok a dárdát leszámítva jól mentek, négy-öt perccel előztem meg mindkét futamban a második helyezettet. Eléggé sáros volt a pálya, figyelni kellett, hogy ne csússzak el. Nem futottam ki magam, mindkét győzelem kényelmes és magabiztos volt.

Milyen célokat tűzött ki erre az évre?
Külön öröm, hogy a Spartan Race ismét beválogatott a magyar elitversenyzők közé, így továbbra is magas szinten képviselhetem az országot. Sok versenyt tűztem ki, ám egyelőre nem mindenhova kaptam ingyenes nevezést. Az biztos, hogy a közép-európai eseményeken ott leszek, és rengeteg funkcionálisfitnesz-megméretésen is részt veszek. Ami a Spartant illeti, jelenleg szponzorokat keresek, ha sikerülne találnom néhányat, több távolabbi versenyen is ott lehetnék. Novemberben ismét Trifecta-világbajnokságot rendeznek Görögországban, remek volt a tavalyi, jó lenne ismét kijutni.

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Nincs lehetetlen: kimondja bátran, hogy egyszer világbajnok akar lenni

Csupasport
2023.12.29. 14:18

Akadályfutás télen, akár mínusz tíz fokban is

Csupasport
2023.11.30. 17:28

Combhajlítóizom-szakadása után versenyzett ismét a váci Spartanon

Csupasport
2023.08.09. 17:55

Juhász Patrik nyerte a Spartan-futamot, ami inkább volt sárban korcsolyázás

Csupasport
2023.02.21. 09:39

Csak térdig kellett bemerészkedni a jéghideg Dunába

Csupasport
2023.02.05. 16:54

Az elitben is dobogón végzett a magyar fiatal, jöhet az újabb érem!

Csupasport
2023.02.04. 18:32

Kőgolyóval a kezében a folyóban landolt a Spartan-világbajnokságon

Csupasport
2022.12.09. 18:31

Spartan, futás, tánc, jóga: minden sport tanított valami nagyon fontosat

Csupasport
2022.11.13. 17:42
Ezek is érdekelhetik