Több mint harminc évvel ezelőtt, 1990-ben népes magyar csapat indult a Himalájába: tizenhatan vágtak neki a 8201 méteres Cso-Oju megmászásának, tizenegyüknek sikerült is. Köztük volt Koncz Ákos, aki október 4-én ért fel, az azóta elhunyt Straub Józseffel a hegy első magyar megmászóinak számítanak.
„Emlékszem, egy hegymászó-találkozón vonultunk félre az akkori, mintegy harminctagú laza kerettel megbeszélni a részleteket, Nagy Sándor pedig felvázolta a tervet – mesélte a Csupasportnak Koncz Ákos. – Bevallom, addig a nevét sem hallottam a Cso-Ojunak, de akkoriban még nem olyan volt az információáramlás, mint manapság, nem volt internet, így térképeken kellett utánanéznem.”
Akkoriban az egyik legnagyobb kihívás az anyagi háttér megteremtése volt, amelyben nagy segítséget jelentett, hogy a hegymászóklubok végezték a jól fizető alpinmunkákat, ráadásul az expedíciók akkori kulcsfigurája, Nagy Sándor mestere volt a költséghatékony túrák szervezésének.
„A Moszkva–Delhi repülőjárat nagyon drága volt, mint a nemzetközi járatok általában, ezért a szovjet fővárosból a jóval olcsóbb belföldi járattal előbb Taskentbe repültünk, és néhány órával később onnan tovább Delhibe – folytatta Koncz.
Annyit azért megemlítenék az akkori árakról, hogy emlékeim szerint egy farmer áráért repültem Budapestről Moszkvába, onnan pedig Havannába, majd vissza. Ezek persze a valóságtól teljesen elrugaszkodott árak, de akkoriban így ment ez.”
„Nemcsak a boltokban való keresgélésre emlékszem, hanem hogy kaptunk ajándékba élelmiszereket a negyvenöt napos expedícióra – mondta. – Vittünk magunkkal néhány liter étolajat is, és lángost sütöttünk az alaptáborban. Nekünk még nem volt szakácsunk, serpánk, akkoriban még teljesen más idők jártak. Magunknak kellett főznünk, nekünk kellett elmosogatnunk a jéghideg vízben, és minél tovább aludtunk, annál később ettünk, mert senki sem készítette el helyettünk.”
A magyar csapatnak egy könnyebbsége volt csupán: a csúcsra vezető útvonalat legalább nem kellett keresgélniük, mert három nappal korábban már kitaposta a Sisapangmáról érkező nagynevű hegymászótrió, amely a lengyel Wojciech Kurtykából, a svájci Erhard Loretanból és a francia Jean Troillet-ből állt. Csak összehasonlításképpen: a magyar csapat 27 jakkal vonult fel az alaptáborba, az említett három hegymászó pedig kettővel…
Mivel akkor még gyerekcipőben járt a magyar himalájai hegymászás, rendes akklimatizációs tervük sem volt, csupán megfogalmazott cél, hogy a hétezer méter magasan fekvő tábort mindenki érje el, és egyszer aludjon is ott.
Vannak azért tervei, például az utolsó, magyarok által még megmászatlan nyolcezres, a 8027 méteres Sisapangma főcsúcsának elérése, de nem könnyű a szervezés, néhány éve a vírus miatt le kellett mondaniuk Andok-túrájukat, és a szponzorszerzés is nehéz a járvány miatt kialakult helyzetben.
Csúcsmászók. Október 4.: Koncz Ákos, Straub József, Reinhard Wlasich. Október 7.: Csíkos József, Pajor István, Tóth Csaba, Várkonyi László, Vörös László. Október 8.: Decsi István, Nagy Sándor, Szendrő Szabolcs
CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!