Így csökkenthető az izomláz okozta fájdalom

Vágólapra másolva!
2023.10.19. 21:08
Ki ne érezte volna már edzés alatt vagy után, hogy fájnak az izmai, másnap izomláz gyötri? Az edzés, a jég és a masszás is jó megoldás lehet, segítünk mikor mit érdemes használni.

Edzés után az embert jóleső érzés, elégedettség tölti el, amit hamar be tud árnyékolni egy izomgörcs, -fájdalom vagy erős izomláz. Ha drasztikusan változtatunk az edzésprogramon, szinte elkerülhetetlen, hogy ne fájjanak az izmok, ám vannak olyan módszerek, amelyek segítségével csökkenthetjük.

Ha edzés közben fáj

Bemelegítés: a fájdalom és a sérülés megelőzésének legjobb módja az alapos bemelegítés. Az nem elég, ha az ember egy-két törzskörzést, karlendítést csinál. A bemelegítés során végezzünk sok nyújtógyakorlatot, és legyenek benne dinamikus szakaszok is. Sokan elkövetik azt a hibát a súlyzós edzés előtt, hogy nem melegítenek be, hanem egyből emelgetni kezdik a többkilónyi súlyokat, így még inkább kockáztatnak egy izomhúzódást, -sérülést.

Hidratálás: a fájdalom elkerülésében nagy szerepe van a hidratálásnak is. Figyeljünk arra, hogy edzés előtt minél több vizet igyunk.

Edzés előtt és közben is igyunk sokat /Fotó: Shutterstock

Ha edzés után fáj

Jégfürdő: szinte minden profi csapat öltözőjében van már egy hatalmas kád tele jéghideg vízzel, hogy a sportolók az edzés után tíz percet elidőzzenek benne. A szakemberek ma már az amatőr sportolókat is arra ösztönzik, hogy edzés után hideg zuhannyal hűtsék magukat, ugyanis a hideg vizes fürdő jelentősen csökkenti az izomfájdalmat.

Melegítsük fel: míg közvetlenül az edzés után a hideg van jó hatással az izmokra, néhány órával később a meleg. Ha jó idő van, üljünk ki a napra, de jót tesz 15 percnyi infraszauna is.

Együnk meggyet, ananászt: az ananászban és a meggyben is találhatóak olyan enzimek, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak, így ajánlatos ezekből a gyümölcsökből fogyasztani.

Ha másnap fáj

Edzés: ha súlyos izomlázzal küzdünk, a legjobb gyógyszer az edzés. Olyan mozgást végezzünk, amellyel azokat az izmokat dolgoztatjuk meg, amelyekben a fájdalmat érezzük.

Jég: a jeges fürdő közvetlenül az edzés után segít, de ha másnap mégis fájnak az izmok, jó, ha lokálisan jegeljük.

Masszázs: kiváló módszer a fájdalom enyhítésére a masszázs. Ha úgy érezzük, hogy sikítófrászt kapunk, ha valaki hozzáér a fájó testrészhez, masszírozzuk át magunkat a kérdéses területeken, vagy használjunk masszázshengert.

A masszázs jót tesz a fájó izmoknak /Fotó: Shutterstock

 

Legfrissebb hírek

Íme néhány gól a spanyolok edzéséről

Foci Eb 2024
2024.07.12. 21:19

Arnold Schwarzenegger szerint nem kell aggódnunk a túl sok fehérje miatt

Csupasport
2024.01.07. 19:01

Jay Cutler meglepő trükköt javasol annak, aki jobb akar lenni fekvenyomásban

Csupasport
2023.12.17. 18:25

Az amerikai haditengerész üzenete: Azért edzek mindennap, mert te nem!

Csupasport
2023.12.07. 20:22

Elviselhetetlenül fájt a lába és a csípője is, de megtartott az első helyet

Csupasport
2023.11.22. 20:24

Egy pofa sör futás után? Nem ajánlott, és jó, ha tudjuk, milyen hatása van

Csupasport
2023.11.14. 19:10

Nem minden olyan hatékony, amilyennek látszik: a hét legrosszabb kondigép

Csupasport
2023.11.13. 18:50

Motivációs tippek, hogy télen se menjen el a kedvünk az edzéstől

Csupasport
2023.11.11. 14:03
Ezek is érdekelhetik