A győri ultra megnyerése után a cél a száz kilométer teljesítése
– Nem olyan régen lépett be az ultrafutás világába, de gyorsan megszerezte első győzelmét a Győri Futófesztivál 52.7 kilométeres távján.
– Sosem úgy készülök egy versenyre, hogy érmet nyerek, de éreztem, hogy Győrben jó eredményt érek el – mondta a Csupasportnak Erdélyi Gergely. – Nem sokkal korábban bronzérmet szereztem korcsoportomban egy ötven kilométeres versenyen, s bíztam benne, hogy legalább olyan jól megy majd a győri futás is. Bejött, sőt, ezúttal jobban is ment az elképzeléseimhez képest. Maximálisan elégedett vagyok, szép győzelmet arattam, s ez még akkor is igaz, ha ez kisebb versenynek számít. Az ember mindig örül a győzelemnek, a futásban pedig minden siker jó visszajelzés, pluszmotivációt jelent a nehezebb időszakokban.
A futás igencsak kiforrta magát idehaza, egyre többen űzik, egyre jobb ultrafutók vannak, nehéz odakerülni a szűk élmezőnybe. Nagy élmény volt ez a verseny.
– Hogyan élte meg a győri eseményt?
– Családias volt a hangulat, szeretem az ilyeneket. A különböző távok egyszerre rajtoltak, így sokáig nem volt információm arról, hol is haladok. Egy boly nagyon elhúzott, de nem tudtam, melyik táv versenyzői. Néhány kört követően légüres térbe kerültem, sem mögöttem, sem előttem nem futott senki, s mivel egyre többen végeztek a saját távjukon, ez az érzés csak fokozódott. Ötös, öt tízes tempót terveztem, ezt tartottam is, de a végére sokakhoz hasonlóan én is lassultam valamelyest. Ahogy melegedett az idő, egyre nehezebb lett a dolgom, de a kilencedik körben szóltak, hogy előttem nincs senki, első vagyok. Innentől tartottam az első helyet, nem közelített meg senki, a hajrá nem lett izgalmas. A végére öt kilences lett az átlagom, amellyel teljesen meg vagyok elégedve.
– Akadt bármiféle nehézség az ötvenkét kilométer alatt?
– Igen, az egyik, hogy elfutottam az elejét. Azt gondoltam, tudom tartani a tempót, de kiderült, mégsem, s jött is a hullámvölgy. A murvás talaj nehéz volt, nem a legalkalmasabb a tempós futásra, hiszen a talajfogás és az elrugaszkodás sem ideális. Illetve a meleget is említhetem, de összességében egyik sem hátráltatott nagyon.
– Új szereplő még az ultrafutásban, de hogyan jutott el idáig?
– Kétezerhatban kezdtem futni, akkortájt eléggé egészségtelenül éltem, s az akkori barátnőmmel úgy döntöttünk, változtatunk ezen, és beneveztünk a budapesti Vivicittá hét kilométeres távjára. Felkészültünk rá, és szépen teljesítettük is. Egyből beszippantott a futás világa, most már tudom, hogy ez sem jó, de akkoriban minden nap edzettem. Elkezdtem növelni a távot, jött a tíz kilométer és a félmaratoni, majd kétezertizennyolcban a Spar Maraton harminc kilométeres távja is. Ezt követően néhány évre eltávolodtam a futástól, más került előtérbe, de kétezerhuszonkettőben elkezdtem funkcionális edzésre járni, mellette pedig ismét bejött a rendszeres futás. Abban az esztendőben meglett az első maratonim, az idei Spar Maratonon pedig már az ötödiket teljesítettem, de közben megvolt három ultratáv is. Az első az Ultra Tisza-tó hatvanöt kilométere, majd jött a már említett két ötven kilométeres erőpróba. Egyébként budapesti vagyok, s az itteni versenyekre a nagy mezőny és a sok szurkoló a jellemző, de ez nem mindig jó, a nagy tömeg futóként kellemetlen is tud lenni…
Szeretek vidéken versenyezni, egyre több kisebb eseményen veszek részt, igyekszem a futáson keresztül megismerni az országot is, de Szlovákiában is megmérettem már magam a kassai és a pozsonyi maratonin.
Győrben is remekül éreztem magam, ráadásul a családom egy része itt lakik, ők segítettek a frissítésben.
– Mit tartogat a jövő ?
– A határ a csillagos ég, de tudom, hogy honnan hova jutottam el. Korábban Mag Erikával sikerekkel teli két évet dolgoztam együtt, de két esztendeje egyedül készülök, azonban tervben van, hogy ismét felkeresem Erikát. Reményeim szerint a jövő évi célokat már együtt határozzuk meg, de azt már tudom, hogy jó lenne száz kilométer körüli versenyeket megcélozni, biztos vagyok benne, hogy vele ez reális lehet.
