Bejött a számítása, bronzérmet szerzett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon

Harmadik lett a Kassa-Miskolc Ultramaratonon a hölgyek között: elégedett a teljesítményével?
Konkrét tervvel érkezem, bár abban nem voltam biztos, hogy meg is tudom valósítani – mondta a Csupasportnak Pablecki-Frikker Brigitta, aki 12:45:01-es idővel harmadik lett a 118 kilométeres Kassa-Miskolc Ultramaratonon a hölgyek között. – Előzetesen tizenkét óra és harminc perc és tizenhárom óra közötti időeredményt szerettem volna elérni, és ott lebegett a szemem előtt a dobogó is. Sőt, azt mondtam a többieknek, hogy az az érzésem, harmadik leszek. Bejött… Habár távol állt a tökéletestől a futásom, végül mindegyik célomat teljesítettem. Eddig a leghosszabb távom száz kilométer volt, bár az körözős körülmények között, míg most A-ból B-be kellett futni. Nehezen ment, melegnek bizonyult az időjárás, de mindent megoldottam.
Milyen volt a verseny?
Mindenképpen visszafogottabb tempóban szerettem volna kezdeni, mert tudtam, hogy ez nagyban befolyásolja a későbbi lassulás mértékét. Hat perces kilométerekkel kezdtem, és fél óránként ettem valamit, illetve igyekeztem elegendő vizet inni. Hetven kilométerig minden a terv szerint ment, majd elkezdtem lassulni. Onnantól már nem a váltópontokig néztem, hanem két-három kilométerekre raktam össze magam. Aztán igyekeztem erőt venni magamon, de előfordult, hogy bele kellett sétálnom. Időnként kétszáz métert gyalogoltam és két kilométert futottam felváltva, egyrészt, hogy elfoglaljam magam, másrészt, hogy a séta ideje alatt erőt gyűjtsek. A hajrában elképesztően nehezen tudtam a dombra felmászni… De sikerült, és elégedett vagyok a bronzéremmel.

A végén a nagy emelkedő jelentette a legnehezebb kihívást?
Az is nagyon nehéznek bizonyult, de az is kihívást okozott, hogy nem maradt időnk akklimatizálódni a meleghez. A húsz Celsius fok nem tűnik magasnak, de a tűző napon, úgy, hogy addig nem volt időnk megszokni, nem volt kellemes… Igyekeztem hűteni magam, vizes sapkában futottam, ez pedig rengeteget segített.
Milyen célokat tűzött ki a közeljövőt tekintve?
Nincs sok esemény a versenynaptáramban, de júniusban a Kazinczy emléktúrán a száz kilométeres távot futva szeretném teljesíteni. Továbbá a nyáron edzőmmel, Borza Helgával párosban a hatvanhárom kilométeres Ultra Tokaj-Bodrogkeresztúr-Tarcal versenyt szeretnénk lefutni. A későbbieket pedig meglátom.











