Három Spartathlon-teljesítés után 2026-ban kihagyja a legendás görög versenyt

Kezdjük röviden: milyen futóesztendeje volt?

Összességében jó idényen vagyok túl, szép eredményeket értem el, igaz, a végén volt egy kis gikszer a huszonnégyórás világbajnokságon – mondta a Csupasportnak Nagy Miklós, aki ebben az esztendőben sikeresen teljesítette a legendás görög versenyt, a Spartathlont is.

Nocsak, miféle gikszer?

Kisebb sérülést szenvedtem, így közel sem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, mint szerettem volna. Be kell látnom, az esemény túl közel esett a Spartathlonhoz, nem sikerült teljes mértékben kipihennem magam, nem tudtam megfelelően terhelni, így csupán száznyolcvan kilométert tettem meg. 

A világbajnokság szervezése remek volt, igaz a pálya hagyott némi kívánnivalót maga után. Szerencsére gyorsan felépültem, a versenyt követően egy hónapig pihentem, azóta pedig végzem az edzéseimet. Készülök a következő esztendőre.

Még mielőtt erről beszélnénk, térjünk rá a jól sikerült versenyeire, ugyanis akadt belőlük.

Szerencsére igen. Kiválóan kezdődött az esztendő, ugyanis győztem a tapolcai hatóráson. Pedig az időjárás nem alakult kegyesen, hideg volt, esett az eső és fújt a szél, eléggé meg kellett küzdeni az elemekkel. Közel hetven kilométert tettem meg, s habár többet szerettem volna, mindent egybevéve elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel. Júniusban a Palicson megrendezett huszonnégyórás szerb országos bajnokságon is sikerült aranyérmet szereznem, miután kétszázhuszonkilenc kilométert futottam. Nagyot versenyeztem egy szerb futóval, viszonylag gyorsan eltelt a huszonnégy óra. Izgalmasan alakult, hol ő vezetett, hol én, s végül az döntött, hogy ő két órával a verseny vége előtt abbahagyta, én végigmentem, így a legvégén előztem meg.

Felemás érzések vannak ezzel kapcsolatban bennem, habár sikeresen beértem a célba, nagyon megszenvedtem. Furcsa volt egyedül menni, korábban kétszer már segítővel teljesítettem. Az időjárás itt sem kedvezett, eső és hideg jellemezte az első napot. Márpedig a hideget nem szeretem…

Ez Görögországban hatványozottan bebizonyosodott…

A hegyről lefelé jövet, százhetven kilométernél teljesen szétáztam, aminek következtében elképesztően kihűltem. Leültem, szó szerint reszkettem, nagyon fáztam, alig tudtam erőt venni magamon. Bevallom, közel voltam hozzá, hogy feladjam a versenyt.  Itt kaptam egy olasz sráctól egy pólót, ami nagyon sokat segített, de jó lett volna az is, ha ezen a ponton van meleg tea vagy kávé. Csak ültem ott, mint a befőtt, orvost hívtak, annyira kihűltem. Megmérte a pulzusomat és a vérnyomásomat, és nem akart továbbengedni. Eközben telefonáltam a magyar csapat néhány tagjának, s a következő ponton vártak száraz ruhával, így csak megegyeztem az orvossal a továbbhaladásról. Horváth Tamás segítője, Virág adott kölcsön pulóvert és esőkabátot, így gyakorlatilag ők mentettek meg, nekik köszönhetem, hogy folytatni tudtam a versenyt. Ezt követően nehéz volt megint felvenni a tempót, de nem is csoda, hiszen közel két órát üldögéltem szétfagyva. Kellett egy kis idő, amíg az izmok ismét elkezdtek normálisan működni. Ez volt a legküzdelmesebb teljesítésem, természetesen felemelő érzés volt beérni a célba.

Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé a következő esztendőre?

A sérülés miatti rövid pihenő óta csinálom az edzéseket becsülettel, hiszen gyorsan itt lesz a tavasz és az újabb versenyszezon. Az biztos, hogy a tapolcai hatórással kezdem az esztendőt, s ott leszek ismét a palicsi huszonnégyóráson, valamint a husoznnégyórás országos bajnokság is tervben van. Talán ezeken kívül is lesz még versenyem, de az biztos, hogy ezúttal a Spartathlon kimarad.