Három Spartathlon-teljesítés után 2026-ban kihagyja a legendás görög versenyt

Kezdjük röviden: milyen futóidénye volt?

Összességében jó szezonon vagyok túl, szép eredményeket értem el, igaz, a végén volt egy gikszer a huszonnégy órás világbajnokságon – mondta a Csupasportnak Nagy Miklós, aki 2025-ben sikeresen teljesítette a legendás görög Spartathlont is.

Nocsak, miféle gikszer?

Kisebb sérülést szenvedtem, így közel sem tudtam azt a teljesítményt nyújtani, mint szerettem volna. Be kell látnom, az esemény túl közel esett a Spartathlonhoz, nem sikerült teljes mértékben kipihennem magam, így csupán száznyolcvan kilométert tettem meg. 

A világbajnokság szervezése remek volt, igaz, a pálya hagyott némi kívánnivalót maga után. Szerencsére gyorsan felépültem, a versenyt követően egy hónapig pihentem, azóta pedig végzem az edzéseimet. Készülök a következő esztendőre.

Még mielőtt erről beszélnénk, térjünk rá a jól sikerült versenyeire, ugyanis akadt belőlük.

Szerencsére igen. Kiválóan kezdődött az esztendő, győztem a tapolcai hatóráson. Pedig az időjárás nem alakult kegyesen, hideg volt, esett az eső és fújt a szél, meg kellett küzdeni az elemekkel. Közel hetven kilométert tettem meg, s habár többet szerettem volna, mindent egybevéve elégedett vagyok ezzel a teljesítménnyel. Júniusban a Palicson megrendezett huszonnégy órás szerb országos bajnokságon is sikerült aranyérmet szereznem, miután kétszázhuszonkilenc kilométert futottam. Nagyot versenyeztem egy szerb futóval, viszonylag gyorsan eltelt a huszonnégy óra, izgalmasan alakult, hol ő vezetett, hol én, s végül az döntött, hogy ő két órával a verseny vége előtt abbahagyta, én végigmentem, így a legvégén előztem meg.

Felemás érzések vannak ezzel kapcsolatban, habár sikeresen beértem a célba, nagyon megszenvedtem. Furcsa volt egyedül menni, korábban kétszer már segítővel teljesítettem. Az időjárás itt sem kedvezett, eső és hideg volt az első nap, márpedig a hideget nagyon nem szeretem…

Ez Görögországban hatványozottan bebizonyosodott…

A hegyről lefelé jövet, százhetven kilométernél teljesen szétáztam, emiatt rendesen kihűltem, le kellett ülnöm, szó szerint reszkettem, nagyon fáztam, alig tudtam erőt venni magamon. Bevallom, közel voltam hozzá, hogy feladjam.  Itt kaptam egy olasz sráctól egy pólót, ami nagyon sokat segített, de jó lett volna az is, ha ezen a ponton van meleg tea vagy kávé. Csak ültem ott, mint a befőtt, orvost hívtak, annyira kihűltem. Megmérte a pulzusomat és a vérnyomásomat, és nem akart továbbengedni. Eközben telefonáltam a magyar csapat néhány tagjának, s a következő ponton vártak száraz ruhával, így csak megegyeztem az orvossal a továbbhaladásról. Horváth Tamás segítője, Virág adott kölcsön pulóvert és esőkabátot, így gyakorlatilag ők mentettek meg, nekik köszönhetem, hogy folytatni tudtam a versenyt. Ezt követően nehéz volt megint felvenni a tempót, ami nem is csoda, hiszen közel két órát üldögéltem szétfagyva. Kellett egy kis idő, amíg az izmok ismét elkezdtek normálisan működni. Ez volt a legküzdelmesebb teljesítésem, természetesen felemelő érzés volt ezek után beérni a célba.

Tekintsünk egy kicsit előre: milyen célokat tűzött ki maga elé a következő esztendőre?

A sérülés miatti rövid pihenő óta csinálom az edzéseket becsülettel, hiszen gyorsan itt lesz a tavasz és az újabb versenyszezon. Az biztos, hogy a tapolcai hatórással kezdem az esztendőt, s ott leszek ismét a palicsi huszonnégy óráson, valamint a huszonnégy órás országos bajnokság is tervben van. Ezeken kívül is lesz még versenyem, de az biztos, hogy ezúttal a Spartathlon kimarad.