Aleksandr Sorokin a Spartathlon-győzelem után jött rá, mekkora potenciál van benne

Amikor visszatekint a 2017-es Spartathlon-győzelmére, melyik az a pillanat, amely a legerősebben él az emlékeiben?
A kétezertizenhetes Spartathlon nekem nagy lehetőség volt a „megváltásra” – mondta a Csupasportnak Aleksandr Sorokin. – Akkoriban már azon gondolkodtam, hogy abbahagyom a sportot, mert nem értem el azokat az eredményeket, amelyeket szerettem volna. A verseny megnyerése bizonyította, hogy van bennem potenciál az ultrafutásban.
Ez nem egyszerűen egy 246 kilométeres verseny, hanem egy történelmi utazás Athéntól Spártáig. Mit jelentett önnek akkoriban maga a helyszín és a verseny mögött rejlő történelem?
A Spartathlon ikonikus verseny. Nálam ritkák az egyik pontból a másikba tartó versenyek, a Spartathlon gazdag történelme pedig még különlegesebbé tette az egészet. Hihetetlen volt ilyen gyönyörű tájakon futni, a szervezés elsőrangú volt már akkor is, és hatalmas büszkeséggel töltött el, hogy sikerült megnyernem.

Mikor hitt először igazán abban, hogy győzhet?
Csak a hegy leküzdése után, nagyjából nyolcvan-száz kilométerrel a cél előtt. Amikor rájöttem, hogy belátható távolságban nincs mögöttem senki, tudtam, már csak annyi a dolgom, hogy kitartsak és beérjek a célba.
Ha összehasonlítja a mai tapasztalatait az akkori Aleksandr Sorokinéival, mit csinálna másképpen?
Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnék a hegyi, illetve emelkedőn végzett edzésekre. Síkvidéki futóként akkoriban különösen nehéz volt nekem a hegymenet, úgyhogy ez az első, amin változtatnék a felkészülésemben.
Mit tanított önnek a legendás görög verseny az ultrafutásról, amit egyetlen másik verseny sem tudott volna megtanítani?
Hogy ne stresszeljek az eredmény miatt. Úgy érkeztem oda, hogy nem voltak nagy elvárásaim, egyszerűen csak teljesíteni szerettem volna a versenyt. Aztán megnyertem.
Ráadásul egyedül, segítők nélkül futottam, kizárólag arra hagyatkozva, amit a frissítőállomásokon biztosítottak.
Van olyan Spartathlonnal kapcsolatos emléke vagy története, amelyet korábban még soha nem osztott meg a nyilvánossággal?
Semmi őrült dolog nem történt, de egyszer eltévedtem a verseny közben, és vissza kellett fordulnom. Éjszaka koromsötét volt, ezért nem vettem észre az egyik irányt jelző nyilat, és egyenesen futottam tovább, amíg fel nem tűnt, hogy már egyetlen jelzés sincs körülöttem. Az a néhány elvesztegetett perc a sötétben meglehetősen nyugtalanító pillanatokat okozott.
Hová helyezné a Spartathlon-győzelmét a pályafutásában?
Az A-pontból B-be tartó ultrafutás nem az én fő terepem, de a Spartathlon óriási jelentőséggel bírt számomra. Akkoriban már találtam egy külföldi állást, és azt terveztem, hogy visszavonulok a sporttól. A győzelem azonban mindent megváltoztatott.
Mi a legnehezebb ezen a megméretésen?
Egyértelműen a hegy leküzdése. A legnehezebb az, hogy feljuss azon az emelkedőn úgy, hogy közben elegendő energiád maradjon a hátralévő nyolcvan-száz kilométer teljesítésére a célig.

Jelenleg ön tartja a világcsúcsot 100 kilométeren, 100 mérföldön, 6, 12 és 24 órán is. Ezek közül a rekordok közül van olyan, amelyre sportolói vagy szakmai szempontból különösen büszke?
A huszonnégy órás világcsúcs egyértelműen a kedvencem, mert az a táv igazán az erősségem. A többi rekord – például a száz kilométeres – esetében úgy érzem, hogy egy kicsit lassú vagyok, ezért arra számítok, hogy azt hamarosan megdöntik. A huszonnégy órás rekordommal kapcsolatban azonban nagyobb reményeket fűzök ahhoz, hogy még egy ideig megmarad.
Ha a teljes pályafutásából egyetlen versenyt vagy eredményt kellene kiválasztania, melyik lenne az?
A huszonnégy órás táv, azon belül is a 2022-es veronai Európa-bajnokság. Ott 319 kilométerrel megdöntöttem a világcsúcsot – valószínűleg ez pályafutásom legnagyobb eredménye.
Tavaly sérüléssel küzdött, most hogy érzi magát?
Most már jól érzem magam. A felkészülési időszakon túl vagyok, minden zökkenőmentesen ment. Most vasárnap a spanyolországi száz kilométeres világbajnokság következik. Valószínűleg ez lesz az utolsó versenyem a „rövidebb” távokon, mert szeretnék teljesen átállni a hosszabb ultrákra – huszonnégy órás, esetleg negyvennyolc órás versenyekre, vagy még ennél is hosszabb távokra.
| Aleksandr Sorokin jelenlegi világcsúcsai a Nemzetközi Ultrafutó-szövetség (IAU) adatai szerint 6 óra: 98.496 kilométer (2022, Anglia) 12 óra: 177.410 kilométer (2022, Izrael) 24 óra: 319.614 kilométer (2022, Olaszország) 100 mérföld: 10:51:39 (2022, Izrael) 100 kilométer: 6:05:35 (2023, Litvánia) |
MAGYAR SIKEREK A LEGENDÁS GÖRÖG VERSENYEN Ahogy minden esztendőben, úgy most is szép számú magyar csapat vesz részt a Spartathlonon. Ezúttal huszonöt tagú az együttes, a névsor pedig a következő: Kovácsné Kalmár Edina, Vachtler Ferenc, Bognár Ákos, Csete Roland, Krizsán Zsolt, Sed Krisztián, Bazsó Tibor, Bódis Tamás, Hadi Attila, Spisák Emil, Ambrus Károly, Turós Izabella, Sánta Norbert, Sipos Ádám, Molnár Péter, Kormos Attila, Császár-Szabó Veronika, Káldi Péter, Farkas Zoltán Károly, Simonyi Balázs, Boros Richárd, Váradi Bence, Ébner László, Lovász Zsolt és Elblinger Bálint. |

Középkori lovaggal melegített, majd győzött Sümegen









