Hadi Attila: Amikor a Spartathlonon felkel a nap, minden megszépül

Tavaly 28 óra 41 perc alatt teljesítette a Spartathlont és a huszonhetedik helyen ért célba. Ha visszagondol a versenyre, mi az első, ami eszébe jut róla?
Nagyon szép emlék – mondta a Csupasportnak Hadi Attila. – Mondom ezt úgy is, hogy a százhetvenedik kilométertől mindkét combom elképesztően görcsölt a célig, még a masszőrök sem tudták kidolgozni. Most mindenképpen jobb időeredményt szeretnék elérni.
Sikerült megfejteni, mi okozta a problémát?
Nem tudom, és azóta sem éltem át hasonlót. Talán túl sok só távozott a szervezetemből, s nem pótoltam megfelelően. Most mindenképpen jobban kell megoldanom az elektrolit pótlását, hiszen melegebb időjárást jósolnak.
Változtatott valamit a felkészülésén vagy tervez módosítani a taktikán a verseny alatt?
Nem, amikor időm engedte, futottam, szerencsére szinte minden nap tudtam. Sajnos az évben többször is bokasérüléssel küzdöttem, az Ultrabalatonon sem voltam százszázalékos állapotban, de azt érzem, hogy mostanra szinte teljesen meggyógyultam.
Most jobban odafigyelek a frissítésre, mint tavaly, akkor ugyanis csak érzésre csináltam. Ezúttal időre beosztottam, gyakoroltam, többet kell innom futás közben.
Most már nem kérdés, képes teljesíteni a Spartathlont. Mi az idei cél: a biztos célba érés, a tavalyi idő megjavítása vagy egy konkrét helyezés?
Sok tényező befolyásolja az eredményt, ezért a célom a tavalyi időm megjavítása. De a legfontosabb az, hogy elkerüljenek a sérülések.
Mennyit számít, hogy most már ismeri a pálya kritikus részeit, a frissítőpontokat, a hegyet és azt is, milyen érzés ott éjszaka futni?
Természetesen előny. A hegytől sokan félnek, bár én azt mondom, hogy aki hozzám hasonlóan terepultrázik, annak nem annyira megerőltető. Nehéz, de bőven megoldható. Az éjszakát el kell viselni, egyszer úgyis felkel a nap, akkor pedig minden megszépül. Egy évvel ezelőtt éjszaka nagyon lehűlt a levegő és esett az eső, így csökkent a látótávolság. Ha tiszta az ég, akkor többet lehet látni, ez is könnyítő tényező.
Mi a legnehezebb a Spartathlonon?
Sokan a kóbor kutyákat mondják. Tény, akadnak, ugatnak is, de nem kell félni tőlük. Az éjszaka eltelik, a hegy pedig inkább az aszfaltos futóknak nem esik jól. Fontos, hogy a fejlámpához legyen nálunk pótelem. Mindenkinek fáj, készülni kell a holtpontokra, a hullámvölgyekre, és ki kell mászni belőlük. Ha fáj is, egy lépéssel mindig közelebb kerülünk a célhoz.

Katonaként szolgál, van olyan tulajdonság, ami erről a pályáról különösen sokat segít az ultrafutásban?
A fegyelem.
Tavaly a célba érkezés után egyenruhában állt Leonidász király szobra előtt. Idén is készül hasonló gesztussal, vagy másodjára kevésbé lesz ünnepélyes?
Tudni kell, hogy most két katona tagja a magyar csapatnak, ugyanis Spisák Emil főtörzsőrmester is fut. Ketten képviseljük a Magyar Honvédséget, s habár nem egy helyen lakunk, ismerjük egymást és beszéltünk is többször a versennyel kapcsolatban. Együtt utazunk ki, ő először vesz részt a Spartathlonon, így mindenben segítek neki, amiben csak tudok. Megbeszéltük azt is, hogy megvárjuk egymást a célban, és készítünk közös képet katonai egyenruhában Leonidász szobránál.
Ha mindenféle probléma nélkül végigmegy, de rosszabb lesz az időeredménye, elégedetten értékeli a Spartathonját?
Mivel nehéz bekerülni a Spartathlonra, így már az is nagy szó, hogy egyáltalán ott lehetek, ehhez természetesen kellett a családom támogatása is. Aztán már az öröm, ha végigmegy az ember és megérintheti Leonidász szobrát. Ha olyan eredménnyel jövök el, amely elégedettséggel tölt el, boldog leszek.
MAGYAR SIKEREK A LEGENDÁS GÖRÖG VERSENYEN Ahogy minden esztendőben, úgy most is szép számú magyar csapat vesz részt a Spartathlonon. Ezúttal huszonöten erősítik az együttes, a névsor pedig a következő: Kovácsné Kalmár Edina, Vachtler Ferenc, Bognár Ákos, Csete Roland, Krizsán Zsolt, Sed Krisztián, Bazsó Tibor, Bódis Tamás, Hadi Attila, Spisák Emil, Ambrus Károly, Turós Izabella, Sánta Norbert, Sipos Ádám, Molnár Péter, Kormos Attila, Császár-Szabó Veronika, Káldi Péter, Farkas Zoltán Károly, Simonyi Balázs, Boros Richárd, Váradi Bence, Ébner László, Lovász Zsolt és Elblinger Bálint.
|

Középkori lovaggal melegített, majd győzött Sümegen









