Fájdalmas volt a vége, már az újabb Spartathlon jár a fejében

A rajt előtt azt mondta a Csupasportnak, hogy huszonöt órán belül szeretne beérni a célba a Spartathlonon. Végül fél órával meghaladt ezt az időt: csalódott?

A történtek ismeretében egyáltalán nem vagyok csalódott – mondta a Csupasportnak Vachtler Ferenc, aki 25:30:18-as idővel teljesítette a 246 kilométeres Spartathlont. – Az utolsó bő negyven kilométert makacs comb környéki fájdalmakkal tettem meg, így nem tudtam normális futómozgást végezni. Éppen ezért éreztem, hogy a tervezettnél lassabban haladtam a hajrában. Akkor már tudtam, hogy nem lesz esélyem bemenni huszonöt órán belülre, de így is elégedett vagyok és örülök a teljesítményemnek.

Tavaly már teljesítette a legendás görög versenyt: most könnyebb volt úgy, hogy tudta, mi vár önre?

Rengeteget számított, hogy ismertem a pályát, tudtam, mi következik. Tisztában voltam vele, mikor lesz vége az emelkedőnek, mire számítsak, és mire kell figyelnem. Egyébként tavaly sokkal érzelemdúsabb volt számomra a Spartathlon, most inkább eredménycentrikus voltam. De természetesen most is hatalmas élményt jelentett részt venni rajta. 

Volt olyan része a pályának, ahol azt érezte, hogy sokkal jobban megy a futás, mint tavaly?

Százhúsz és száznegyven kilométer között nagyszerűen ment a futás, ott egyértelműen azt éreztem, gyorsabb vagyok, mint egy évvel ezelőtt. Sőt, a hegyre felfelé menet is jobban ment, igaz, lefelé már nem volt szerencsém, mert ismét elkezdett esni az eső, és nagyon csúszóssá vált a pálya. Szerencsére tudtam tartani a taktikát, a frissítést és az időtervet is – kivéve a hajrát… Egy maratoni táv hiányzott ahhoz, hogy tényleg minden klappoljon és a legmagasabb fokú legyen az örömöm.

Ezúttal mi volt a legnehezebb kihívás?

Egyértelműen a szeles, esős időjárás. A rajtban és utána órákon keresztül esett, nem lehetett tudni, hogy mikor lesz vége. Mentálisan nehéz volt kezelni, ugyanis nem tudtam, hogy meddig esik. A lábammal viszont szerencsém volt, ugyan vízhólyagok lettek rajta, de nem ázott szét a talpam. Igaz, igyekeztem is kerülgetni a pocsolyákat. A legnehezebb vizes rész a hegyről lefelé volt, figyelnem kellett, hogy ne csússzak el és ne sérüljek meg. 

Edzője, Bódis Tamás pályacsúccsal győzött: mit szól hozzá?

Nehéz szavakat találni a teljesítményére. Viszont mivel ő az edzőm, tudtam, mi a célja, s őt ismerve nem volt teljesen meglepő az eredménye. Bár amikor meghallottam, hogy kimagasló idővel, pályacsúccsal győzött, alig hittem el, és kicsúszott ez az a számon… Egyébként verseny közben Tomi teljesítménye mindenkit motivált, folyamatosan kérdezgettük a pontokon, hogy merre halad és hol tart. Le a kalappal előtte. Viszont szeretném kiemelni a nyolcadik helyen végző Váradi Bencét is, aki segítő nélkül nyújtott elképesztő teljesítményt. A gálavacsora is remekül sikerült, megünnepeltük a magyar csapatot, felszabadultan buliztunk egyet. Mindig kiváló a hangulat a magyar csapaton belül, én pedig nagyon szerencsés vagyok, ugyanis tavaly Mórocza Andrea, most pedig Bódis Tamás elképesztő győzelmét élhettem át testközelből. Büszkék vagyunk rájuk.

Lesz harmadik Spartathlonja?

Piszkálja a csőröm az a huszonöt órán belüli teljesítés, így jó esély van rá, hogy lesz harmadik Spartathlonom… 

Képek: Spartathlon Magyar Csapat