Forró, nehéz nap az orosz sivatagban, magyar-magyar együttműködéssel

Negyvenegy fok – árnyék nélkül, a dűnék közt. Két órával a tervezett időpont után meg is érkeznek a versenyzők (meleg van, ez őket és az autókat is megviseli), egyik a másik után, másszák a homokhegyeket rendületlenül.

Nekem meg közben új barátom akad egy kerekfejű, homokszínű gyík személyében, „aki" először halálra ijeszt, mert pont úgy tudja felfelé tekerni a farkát, mint ahogy a skorpiók néznek ki támadás előtt. Szerencsére ártalmatlan, sőt ha jobban megnézi az ember, akkor vicces is.

Kár, hogy az kevésbé vicces, ami utána történik – legalábbis magyar szempontból.

Szalay Balázs és Bunkoczi László éppen ott, a dűnék között akad el – pontosabban nem akad el, hanem megáll a motorja, se szó, se beszéd.

„Folyamatosan melegedett a motor, de a kétszázhatvanadik kilométernél egyszer csak megállt az autó, és nem indult újra. Nem volt mit tenni, vártunk, amíg valaki megkegyelmez nekünk, és kihúz. Egy órát aszalódtunk a dűnék között, mire Kovács Mikiék megérkeztek. Amint meghúzták az autót, beindult a motor, és mehettünk tovább. De csak a célig, mert ott megint megállt az Antara, úgyhogy a táborba is kötélen jöttünk – lett barátaink, Maris Saukansék húztak be minket" – mondta Szalay.

Pedig a szakasz elég jól kezdődött a magyarok számára: ahhoz képest, hogy huszadikként rajtoltak az előző napi féltengelytörés miatt, többek között nyolc kamion megelőzése után az első ellenőrző ponton már hetedikként haladtak át. Ennél jobb kezdésről aligha álmodtak.

„Nagyon jó, lendületes részek is voltak a pályában, s kevesebb dűne volt, mint előzetesen gondoltam, kimondottan élvezetes lett volna, ha nem érezzük az elejétől kezdve, hogy valami nincs rendben. Egyetlen kalandunk volt, egy letörésen kissé orra estünk, és bár a könyökömet alaposan bevertem, a hűtési problémánk átmenetileg megoldódott, mert beindult az addig működésképtelen ventilátor. De nem sokáig örülhettünk, mert nem sokkal később leállt a másik ventilátor, a többiről pedig már esett szó. Harcos nap volt – a technika harcolt a hőséggel, és előbbi veszített" – mondta Szalay, aki a várakozás, a vontatás és a gondok ellenére a 12. helyen fejezte be az Asztrakan–Asztrakan hurokszakaszt.

S hogy tudja-e folytatni?

Nagyon reméli.

Már csak azért is, mert a 10. helyen áll az összetettben a Selyemút-ralin.

A Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Tóth Tamás trió azon kívül hogy a saját versenyét vívta, a mentőangyal szerepében is tetszelgett ezen a napon. Ugyanis ha nem ér oda, Szalayék talán még este is ott vesztegelnek a dűnék között.

„Természetes volt, hogy segítünk. Hát magyarok vagyunk, vagy nem?" – mondta Kovács Miklós, aki először előre próbálta meg lehúzni a dűnéről az Opelt, majd rájöttek, jobb ha először hátrafelé mozdítják el, és utána húzzák meg előre.

A nagy huzakodás közben azonban tönkrement a kuplung a kilenctonnás Scaniában, de Kovács rá sem hederített, több is veszett Mohácsnál.

„Húztuk volna a célig is őket, ha úgy adódik, de szerencsére erre nem volt szükség. Ami pedig a mi napunkat illeti: a kamionnal kegyetlen volt az utolsó hetven kilométer – két óra alatt tettük meg. Előtte azonban még volt egy kalandunk egy orosz autó egyenesen szembe jött velünk a pályán. Satuféket nyomtam, ha nem teszem, lezúzzuk teljesen, így csak mind a ketten megijedtünk. Szerencsére ennél több nem történt."

Kovácsék a napi szakaszt a 17. helyen zárták, az összetettben pedig a 15. pozícióból várják a folytatást.

Amely nem ígérkezik könnyebbnek az eddigieknél.