48 másodperc döntött a bajnoki címről Fazekas javára

Fazekas Károly és Horn Albert megszerezte pályafutása első magyar bajnoki címét – nagy csatában és teljesen megérdemelten. Ráadásul úgy, hogy még a végére is maradt izgalom bőven, Szalay Balázs ugyanis két és félperces hátrányban (amit a szombati két defekt miatt szedett össze) sem adta fel a küzdelmet, vasárnap is küzdött, mint az oroszlán.

„Izgamas napnak nézünk elébe, mert Balázs nagyon vérszomjas” – mondta Fazekas Károly vasárnap reggel, s ráérzett a lényegre.

Szalay ugyanis rálépett a gázra, és a hátrányának majdnem a felét ledolgozta az első két szakaszon. S volt még hátra kettő.

Csakhogy arra már Fazekas is „felszívta” magát, ilyen közel a győzelemhez nem akarta hagyni, hogy kiénekeljék a sajtot a szájából. Nem is hagyta: előnyéből 48 másodpercet megőrizve bajnok lett. Mondhatjuk, hogy szoros volt a küzdelem: hat verseny és több ezer kilométer után 48 másodperc igazán nem nagy különbség, sőt...

„Balázs alaposan ránk ijesztett délelőtt, úgyhogy mi is beleerősítettünk. Nagyon élveztük a versenyt, főleg, hogy így alakult a vége. Bár öt kilométerrel az utolsó szakasz célja előtt még akadt egy kis izgalom: az úton pont előttünk tolatott egy néző. Dudáltunk, mint az őrültek, és szerencsére le is tudtak húzódni előttünk. Bajnokok lettünk, nagyon boldogok vagyunk!” – mondta Fazekas Károly.

Szalay Balázs és Bunkoczi László sem volt azonban nagyon szomorú. A címvédő mindent megtett a bajnoki cím megszerzéséért – ehhez kétség sem férhet. Az idényzáró nagykállói viadal vasárnapi négy szakasza közül mindegyiken a leggyorsabb volt, a pilóta úgy nyomta a gázt, mintha ezer ördög üldözné – a közönség őrjöngött és ünnepelt a pályák szélén, a hátrány fogyott, de nem fogyott el teljesen.

„Ennyi fért bele – tárta szét a kezét a tavalyi bajnok a célban, majd gratulált az új bajnoknak, Fazekas Károlynak. – Úgy érzem, ennél már nem sokkal tudtam volna gyorsabb lenni, lehet, hogy nem is tudtam volna – mentünk, ahogy bírtunk” – mondta Szalay, amihez navigátora, Bunkoczi László annyit tett hozzá: „Néha nem mertem odanézni...”

Szalay a tanulságot is levonta: „Az év tanulsága: olyan sűrű a magyar mezőny, hogy nem lehet hibázni. Sokba került nekünk, hogy a legutóbbi futamon megütöttük az autó futóművét egy fatuskón. De nem szomorkodom, mert minden tőlünk telhetőt megtettünk, de ilyen az autósport, benne van a hibalehetőség. Győzni jöttünk ide, de a két defekt megakadályozott ebben. Gratulálunk Fazekas Karcsinak, megérdemelte a bajnoki címet” – mondta Szalay.

A viadalon a Lukács András, Szegedi Ferenc kettős végzett a harmadik helyen – a Klement Impala egyre jobban megy, s a pilóta is remekülo veszi az akadályokat. Azt mondta, az autójuk hibátlan volt, s a helyezéssel elégedett volt, az időeredménnyel azonban nem: fejlődni szeretne. No igen, ez mindennek az alapja, nemcsak az autósportban, az életben is.

A bajnokságban a Korda Erik, Tóth György páros szerezte meg a bronzérmet, ez már azelőtt nyilvánvaló volt, hogy a hétvégi verseny elkezdődött volna: Kordát senki sem foghatta be az összetettben. Ő már csak azért száguldott Nagykállón, hogy a kategória-bajnoki cím meglegyen – ez össze is jött.

Voltak egyéb izgalmak is a helyezéseken kívül: Lónyai Pál két alkalommal is fejen átfordulást mutatott be, s ez annak köszönhető, hogy rettenetesen felgyorsult az utóbbi időben, sokat fejlődött, ám a tempó fokozásában benne van a kockázat. S még így is kategória-harmadik lett. Megérezte ezt Vörös Ferenc is, aki az utolsó előtti szakaszon „dobta el” az Antarát, egy teljesen ártatlan szituációban. Életében először borult, de nem viselte meg különösebben – ez is egy állomás volt a pályafutásában. Csak az ötödik helyet sajnálta, amit így elveszített.