WTCC: az utolsó kör volt Michelisz veszte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.13. 17:50
null
A magyar pilóta a 9. helyen zárta az első futamot (Fotó: zengomotorsport.hu)
A kilencedik helyen zárt Michelisz Norbert az idénynyitó Marokkói Nagydíj első futamán a túraautó-világbajnokságban (WTCC). A sorozatban debütáló Citroën szerezte meg az első három helyet José María López, Sébastien Loeb, Yvan Muller sorrendben.

 

Michelisz a nyolcadik helyről vágott neki az első futamnak, és rögtön a rajtnál javított egy helyet. Sokáig úgy tűnt, meg tudja tartani a hetedik pozíciót, ám az utolsó körben Mehdi Bennani (Honda) és Hugo Valente is meg tudta előzni.

A magyar pilóta a 18.15-kor kezdődő második futamon a harmadik helyről rajtolt volna, azonban műszaki hiba miatt nem tudott rajthoz állni. Michelisz autójában a szervópumpa hibásodott meg.

Első versenyhétvégéjén megszerezte első futamgyőzelmét is a túraautó-világbajnokságban (WTCC) Sébastien Loeb. A sorozatban debütáló kilencszeres ralivilágbajnok francia pilóta a Marokkói Nagydíj második futamán diadalmaskodott, megelőzve csapattársát, José María Lópezt. A dobogó harmadik fokára Hugo Valente állhatott fel. Michelisz Norbert műszaki hiba miatt nem tudott rajthoz állni.

WTCC, MAROKKÓI NAGYDÍJ
1. FUTAM

1. José María López (argentin, Citroën)
2. Sébastien Loeb (francia, Citroën)
3. Yvan Muller (francia, Citroën)
4. Tom Chilton (brit, Chevrolet)
5. Dusan Borkovics (szerb, Chevrolet)
6. Thiago Monteiro (portugál, Honda)
...9. MICHELISZ NORBERT (Honda)

2. FUTAM
1. Sébastien Loeb (francia, Citroën)
2. José María López (argentin, Citroën)
3. Hugo Valente (francia, Chevrolet)
4. Tom Chilton (brit, Chevrolet)
5. Mehdi Bennani (marokkói, Honda)
6. Mihail Kozlovszkij (orosz, Lada)

A VB-PONTVERSENY ÁLLÁSA
1. José María López 48 pont
2. Sébastien Loeb 47 pont
3. Tom Chilton 27 pont
4. Hugo Valente 19 pont
5. Yvan Muller 17 pont

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik