Gyász: elhunyt a ralisport első világbajnoka

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.29. 19:18
Hetvenéves korában elhunyt minden idők első ralivilágbajnoka, a svédek ralis legendája, Björn Waldegaard.

A fantasztikus karriert maga mögött tudó, 1962-től 1992-ig versenyszerűen ralizó Waldegaard 120 pontos összteljesítménnyel nyerte meg a World Rally Championship első kiírását 1979-ben – ez volt a rali-világbajnokság mai lebonyolításának megfelelő első versenysorozat.

1977-ben Sandro Munari, 1978-ban pedig Markku Alén a későbbi vb-sorozatnak megfelelő FIA-ralikupát nyerte meg, 1973 és 1976 között pedig nem is volt vezetők világbajnoksága, így Waldegaard számít az első „hivatalos” világbajnoknak. Utolsó nagy győzelmét 1990-ben a kenyai Safari-ralin aratta – ez volt a 16. sikere. Visszavonulása után is indult veteránversenyeken, még 2011-ben is tudott versenyt nyerni.

Waldegaard a nyáron még részt vett a goodwoodi Festival of Speed-en, de ezt követően romló egészségi állapota miatt lemondta programjait. Halálát rák okozta.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Fülöp György, háromszoros magyar bajnok kézilabdázó

Kézilabda
42 perce

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:40

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36

Gyász: elhunyt a németek egykori neves játékvezetője

Német labdarúgás
2025.02.19. 10:45

Svéd rali: Evans vezérletével kettős Toyota-siker

Egyéb autó-motor
2025.02.16. 16:23

Gyász: 87 évesen elhunyt az olimpiai bronzérmes Dunai János

Magyar válogatott
2025.02.13. 13:53

Rövid időn belül a második BEK-döntős legendáját gyászolja a Panathinaikosz

Minden más foci
2025.02.12. 15:53
Ezek is érdekelhetik