WTCC: López a világbajnok, Michelisz dobogós Szuzukában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.26. 08:51
null
Michelisz harmadik lett a második japán futamon (Fotó: fiawtcc.com)
Az argentin José María López nyerte meg a túraautó-világbajnokság Japán Nagydíjának első futamát, így matematikailag is bebiztosította a végső elsőségét. Michelisz Norbert az első versenyen negyedik, a másodikon harmadik lett, s ezzel közelít az összetettbeli negyedik hely felé.

Az első futamon a pole-ból induló López könnyedén szerezte meg a győzelmet, amellyel bebiztosította a világbajnoki címét. Ráadásul a hetedik körben a mögötte haladó Yvan Muller defektet kapott, még könnyebbé téve a versenyt az argentin számára. A hatodik helyről rajtoló Michelisz a hajrában több társával együtt kihasználta Hugo Valente hibáját, és bár a francia belement a magyar pilóta autójába, annak sikerült megtartania a negyedik pozíciót.

A második futamot ötödikként kezdő Michelisz rögtön fel tudott jönni a dobogóra, amit meg is tartott a végéig, ezzel az összetettben öt pontra megközelítette a makaói zárás előtt a negyedik helyen álló Tiago Monteirót, de hátrafelé is figyelnie kell, ugyanis a második futamot megnyerő Gabriele Tarquini (Honda) két pontra zárkózott fel rá.

TÚRAAUTÓ-VB, SZUZUKA
1. FUTAM

1. José María López (argentin, Citroën)
2. Tom Chilton (brit, Chevrolet) +8.473
3. Sébastien Loeb (francia, Citroën) +9.693
4. Michelisz Norbert (magyar, Honda) +10.414

2. FUTAM
1. Gabriele Tarquini (olasz, Honda)
2. Dusan Borkovics (szerb, Chevrolet) +1.725
3. Michelisz Norbert (magyar, Honda) +4.360

A vb-pontverseny állása: 1. López 422 pont (már világbajnok), 2. Muller 305, 3. Loeb 275, 4. Monteiro 174, 5. Michelisz 169

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik