Autósport: az F1-es Manor tesztpilótája nyert az Indy 500-on

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.29. 21:59
null
Alexander Rossi 15 év után első újoncként diadalmaskodott az Indy 500-on (Fotó: Action Images)
A Formula–1-ben öt versenyen induló, a Caterhamnél, majd a Manornál próbálkozó, utóbbinál még most is tartalékként alkalmazott Alexander Rossi életében először indult a legendás Indy 500-on, és meg is nyerte azt vasárnap.

Az Andretti Herta Autosport-csapat színeiben rajthoz álló, tizenegyedikként induló Rossi az utolsó körökben állt az élre, miután az előtte haladóknak a bokszba kellett hajtaniuk, nehogy elfogyjon az üzemanyaguk. Az ő autója eljutott a célig, igaz, a levezető kört már nem tudta teljesíteni.

Az F1-es Orosz Nagydíjra még a Manor tartalék pilótájaként elutazó Rossinak a 100. Indy 500 volt a hatodik futama az IndyCar-sorozatban, az eddigi ötön a 10. pozíció volt a legjobb eredménye.

A kaliforniai pilóta mögött a néhány körrel korában még az első helyért csatázó kolumbiai Carlos Munoz és az amerikai Josef Newgarden ért célba másodikként, illetve harmadikként.

A futamot tavaly megnyerő Juan Pablo Montoya elsőként adta fel az 500 mérföldes oválpályás viadalt, amelyen a szintén korábbi F1-es Sébastien Bourdais a 9. helyen ért célba.

Legfrissebb hírek

Lewis Hamilton: Hosszú idő óta most a legjobb az előérzetem

F1
2025.03.01. 07:57

Russell-elsőség, szétrobbanó üvegpanel és busz a bahreini teszt záró napján

F1
2025.02.28. 17:00

Sainz zárt az élen a Williamsszel a bahreini teszt második napján

F1
2025.02.27. 17:00

Jóváhagyták: két kötelező boxkiállás lesz Monacóban

F1
2025.02.27. 11:02

Norris-elsőség, áramszünet és hosszabbítás a bahreini teszt első napján

F1
2025.02.26. 18:02

Pályán az F1-es mezőny – képeken a tíz új versenyautó!

F1
2025.02.26. 12:08

Vége a várakozásnak – minden, amit a szerdán rajtoló bahreini tesztről tudni érdemes

F1
2025.02.25. 14:29

Bemutatkozott a 2025-ös Red Bull, az RB21-es – képek

F1
2025.02.25. 10:45
Ezek is érdekelhetik