Africa Race: Nagyon tetszett a homokos játszóház – Darázsi

Vágólapra másolva!

2017.01.16. 09:58

Címkék

Darázsi Zsolt és Szalai Norbert tíz év után tért vissza Afrikába. A „kis varacskos" – ahogy a kamiont nevezik – végigvitte őket a Szaharán, a kalandok még jobban összekovácsolták őket, annyira, hogy kicsit sajnálták, hogy véget ért a verseny.

–Tíz év nagy idő... Megérezte, hogy ennyi idő eltelt mióta legutóbb Afrikában versenyzett?
–Hogyne éreztem volna meg! Újra fel kellett vennem a ritmust, vissza kellett rázódnom, és persze rögtön a verseny elején volt egy technikai gondunk – a kősivatagban hátul mindkét oldalon eltörtek a laprugóink –, úgyhogy kicsit le is törtem Marokkóban. Annak ellenére sem éreztem magamban azt a nagy lendületet, hogy a csodával határos módon egy kisebb városban találtunk megfelelő alkatrészt, és folytatni tudtuk a versenyt – mondta Darázsi Zsolt, aki Szalay Norberttel a kamionos kategória 6. helyét szerezte meg a szombaton befejeződő, 6500 kilométeres Africa Race-en.

–Nyugtasson meg, hogy később visszatért a jókedve?!
–Persze, hogy visszatért. Átértünk Mauritániába, és az ottani homokos játszóház már nagyon tetszett, ott egy-két helyen már lehetett gyorsan is menni, és akadtak igazán remek pillanataink. De azért közben nehéz is volt, teljesen leszívta az összes energiámat. Meg kellett állapítanom, hogy a kis varacskossal azért már nem olyan könnyű, mint annak idején...

SOKAT TANULT, MÉG TÖBBET FEJLŐDÖTT
A célban azt mondta, kár, hogy vége. S hozzátette, ha a kétszeres Dakar-győztes főszervező, Jean-Louis Schlesser most azt mondaná, el lehet indulni visszafelé az útvonalon, egy kiadós alvás után ő bizony habozás nélkül nekivágna. Szalai Norbert korábban mindig versenyszerelőként teljesítette a Dakarokat, most navigátorként is bemutatkozott, és ahhoz képest, mennyire izgult az első napokban, abszolút nincs oka a szégyenkezésre. Sokat tanult, és még többet fejlődött az elmúlt két hét során. „A verseny minden pillanatát élveztem – kivéve persze azt, amikor egy kerékcsere közben észrevettük, hogy eltört a laprugónk, mert akkor nagyon megijedtem, azt hittem, hogy itt a vége – mondta Szalai Norbert. – Ez a két hét még jobban összekovácsolt minket Zsozsóval (Darázsi) és nagyon jó érzés volt megérkezni a Rózsaszín-tó partjához. Amikor meglátom azt a tavat, mindig boldog vagyok, mert az azt jelenti, hogy célba értünk..."

–A kamiont hívja így?
–Igen. Évekkel ezelőtt neveztük el, és rajta ragadt. Öregecske szegény, és hát nem is egy erőgép – főleg a mostani riválisokkal összehasonlítva. Persze, tudtuk, hogy esélyünk sem lesz a gyári Kamazok vagy a Tatrák ellen, de azért jó lett volna, ha van egy hasonszőrű ellenfelünk, akivel napi szinten megmérkőzhettünk volna.

–Melyik volt a verseny legjobb napja?
–Az akzsuzsti hurokszakasz. Gyönyörű tájakon autóztunk, és amikor egy kanyonban, a homokfolyóban mentünk, vagy amikor onnan kijöttünk egy meredek feljárón, az felidézte bennem a régi Dakar-érzést, akkor gondoltam azt, hogy itthon vagyok. Afrika varázsa visszatért.

–Ketten ültek a kamionban, míg korábban mindig hárman. Ez mennyire volt nehéz?
–Azért lett volna jó, ha középen is ül valaki, mert kezelhette volna a központi kerékfújót, amivel így felváltva játszottunk, és vagy sikerült megfelelően leengedni a kerekeket, vagy nem. Ezt leszámítva azonban tökéletesen működtünk együtt, és a végére Norbi (Szalai) is belerázódott a navigálásba. Nagyon jó érzés volt megérkezni a Rószaszín-tó partjára, régóta vágytam rá, hogy újra ott legyek.