„A terepraliban sok az improvizálás, fogalmad sincs arról, mi következik a kanyar után”

– Milyen érzés visszatérni tavalyi győzelme színhelyére?
– Nagyon jó, bár teljesen mások most a körülmények, mint egy évvel ezelőtt, akkor esett és sár volt, most meg pokoli hőség tombol – mondta Mikko Hirvonen, aki négyszer volt ezüstérmes a rali-világbajnokságon, 12 futamgyőzelmet és 42 dobogós helyet számlál, élete első Dakarján pedig negyedikként végzett (2016).

– Ne aggódjon, a hírek szerint jön az eső!
– Hála az égnek! Mert nekem ez az időjárás túl meleg. Visszatérve az eredeti kérdésre, örömmel jöttem vissza Magyarországra, mert bár alapvetően jobban szeretem a maratoni versenyeket, tetszenek az itteni pályák, és nagyon kíváncsi vagyok, mire leszek képes Nasszerrel szemben. Ő mindig elképesztően gyors, kíváncsian várom a csatánkat.

– Amikor egy évvel ezelőtt beszéltünk, még nem volt sok tapasztalata a terepraliról. Mit tanult azóta?
– Az ember minden versenyen tanul valamit, hiszen különböző körülményeket, pályákat, versenyeket ismer meg, úgyhogy mostanra bárhová is megyünk, már nagyjából van fogalmam arról, mire számíthatok. Tavaly fogalmam sem volt róla, milyenek a magyar pályák, most viszont már ismerős a környék, pontosan tudom, hogy nehéz verseny lesz.

– Említette, hogy a hosszú távú versenyeket jobban kedveli. Miért?
– Nagyobb kihívást jelentenek, ráadásul egy kétnapos versenyen elég egy apró hiba, egy defekt, és máris az ellenfelekre van utalva az ember, azt kell néznie, ők is hibáznak-e.

– Új navigátora van, pontosabban már túl vannak az első közös viadalon a rutinos Andy Schultzcal. Hogyan tudnak együttműködni?
– Tanuljuk, hogyan dolgozzunk együtt, hiszen minden pilóta mást szeret hallani, máshogy és más ritmusban szereti visszakapni az információkat. Én például szeretem, ha a navigátor segít a balkanyarokban, mert ő hamarabb látja meg az érdekességeket, a fontos apróságokat.

– Ha arra kérném, hasonlítsa össze a ralit és a terepralit, mit mondana?
– Két teljesen különböző sportágról beszélünk, nincs is értelme összehasonlítani őket. A rali fantasztikus, intenzív, az ember minden egyes kanyarban a saját határait feszegeti. A terepraliban sokkal több az improvizálás, mert fogalmad sincs arról, mi következik a kanyar után, hogy egy ugratónak mész neki, vagy beleesel egy gödörbe. Ezért sokkal jobban kell figyelni, és fizikailag is sokkal megerőltetőbb, hiszen hosszabbak a szakaszok.

– Az nem titok, hogy a finnek megőrülnek a raliért és a Formula– 1-ért. Önnek köszönhetően esetleg a Dakar is emelkedőben van a népszerűségi listán?
– Talán egy kicsit. A hazai médiumok követik a versenyeket, amelyeken elindulok, de nyilván a rali-világbajnokságnak és a Formula–1-nek sokkal nagyobb hagyománya van nálunk. S bár abszolút nem ezért csinálom, remélem, egy kicsit népszerűbbé tudjuk tenni a terepralit Finnországban.

– Például egy Dakar-győzelemmel?
– Na látja, az tényleg sokat segítene.

– Ha már Dakar: hogy halad a felkészülés?
– Az autót fejlesztik, mi is készülünk, vannak új ötleteink, amelyeket elkezdünk kipróbálni, szóval jól haladunk.

– Sokan azt mondják, hogy a vezetés a legjobb edzés. Egyetért vagy inkább a futásban hisz?
– Mindkettőben hiszek. Sokat kell vezetni – főleg, ha új alkatrészeket építünk be – annak érdekében, hogy tudd, az autó minden egyes eleme megbízhatóan működik.

– Mondhatjuk, hogy a magyar világkupafutam jó teszt a Dakar előtt?
– Nyugodtan mondhatjuk. Ráadásul kiélezett helyzetben, gyors riválisokkal szemben próbálhatjuk ki, mire vagyunk képesek. Remélem, jó csatát vívunk, s remélem, örülhetünk a végén.

– Mi lehet a siker titka? Vagy inkább úgy kérdezem, mi az ön sikerének titka?
– Nem is tudom. Talán az, hogy alapvetően nyugodt a természetem. Akkor sem esem pánikba, ha valami rossz történik, akkor is hideg fejjel tudok gondolkodni.

– Végül engedjen meg egy személyes kérdést: mi a kedvenc finn szokása?
– Szeretek nyáron hűvös vizű tavakban úszni.

– Tudja, hogy a Balaton innen csak egy kőhajításnyira van?
– Hallottam róla, s ha lesz egy kis időm, meg is nézem.