F1: mind a tíz csapat betartotta tavaly a költségvetési maximumot

V. J./MTIV. J./MTI
Vágólapra másolva!
2024.09.11. 21:44
Illusztráció: Getty Images
A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) közleménye szerint a 2023-as esztendőben a Formula-1-es világbajnokságon résztvevő mind a tíz csapat betartotta a költségvetési maximumban előírtakat, ugyanakkor két motorbeszállítónál, a Hondánál és az Alpine-nál eljárási szabálysértést állapítottak meg. Az FIA ezzel eloszlatta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint néhány istálló túllépte a keretet, amely a tavalyi esztendőben 122.38 millió euró volt.

A költségvetési maximumot 2021-ben vezették be azzal a céllal, hogy korlátozzák a kiadásokat, biztosítsák a világbajnokság hosszú távú fenntarthatóságát és megpróbálják csökkenteni a csapatok közötti különbséget.

„A jelentések áttekintése alapos és intenzív folyamat volt, amely öt hónapig tartott, és amelynek során az összes F1-es istálló, valamint az összes motorbeszállító teljes mértékben rendelkezésre bocsátotta a kért információkat” – írta közleményében az FIA. Hozzátették, a Honda és az Alpine nem lépte át a költségvetési maximumot, de esetükben eljárási szabálysértésre bukkantak. Az FIA jelezte, mindkét gyártó jóhiszeműen járt el, jelenleg pedig azon dolgozik, hogy megoldja a kialakult helyzetet.

A nemzetközi szövetség kifejezte a reményét, hogy mind a Honda, mind pedig az Alpine elfogadja a szabálysértés tényét, így ugyanis csupán kismértékű büntetésre kell számítaniuk, vagy akár el is kerülhetik a szankciót.

 

Legfrissebb hírek

Közelében sem vagyok annak, amire képes lehetnék, bármilyen fájó is ezt kimondani – Norris

F1
2025.04.14. 20:03

Az FIA büntetett, majd visszakozott – furcsa esetekből nem volt hiány Bahreinben

F1
2025.04.14. 13:49

Hamilton úgy érzi, rájött, hogyan kell vezetni az „idegen" Ferrarit

F1
2025.04.14. 12:09

„Oscar Oscarnak” – nemzetközi sajtóvisszhang a Formula–1-es Bahreini Nagydíj után

F1
2025.04.14. 11:59

Marko attól fél, hogy Verstappen távozik – a Red Bull válságmegbeszélést tartott a riasztó bahreini verseny után

F1
2025.04.13. 23:25

Hülkenberget kizárták a bahreini versenyről – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:27

Az FIA döntött Russell DRS-ügyében – hivatalos

F1
2025.04.13. 21:12

Norris csalódott, hogy miatta maradt el a kettős McLaren-siker; Russell bízik benne, hogy nem kap büntetést

F1
2025.04.13. 20:25
Ezek is érdekelhetik