Oktatás: idén is pályázhatnak ösztöndíjra az élsportolók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.11.20. 13:34
Címkék
A BOM a Magyar Sportért Közhasznú Alapítvány idén hetedik alkalommal hirdeti meg tanulmányi ösztöndíjpályázatát, amelyre január 15-ig várják a jelentkezéseket.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdán a honlapján közölte: az ösztöndíjpályázat mellett az alapítvány 2020-tól elindítja ösztöndíjasai számára a BOM Karrierprogramot is, amelynek célja, hogy segítséget nyújtson a fiatalok sportkarrierjének mentorálásában.

Az ösztöndíjprogramra azok a kiemelkedő sporteredményeket elérő diákok pályázhatnak, akik olimpiai vagy paralimpiai kerettagok, és a sport mellett fontosnak tartják a tanulást is. Ennek szellemében önköltséges felsőoktatási, vagy szakmát adó, OKJ-s képzésekben vesznek részt. Az alapítvány akár a képzési idő egészére átvállalhatja a teljes tandíj költségét, esetenként több millió forint értékben.

Kiemelték: a program 2014-es indulása óta 108 fiatal tehetség összesen közel 85 millió forintos támogatásban részesült, és így eddig közvetetten 72 diploma megszerzéséhez járult hozzá.
Az előző ösztöndíjprogram keretében 21 sikeres magyar sportoló felsőoktatási tanulmányi költségeihez járult hozzá az alapítvány, összesen közel 23 millió forinttal.

 

Legfrissebb hírek

Sportmenedzsment: átvették diplomájukat az első évfolyam végzősei

Egyéb egyéni
2019.07.12. 21:17

Oktatás: Kemény Dénes képezte a Testnevelési Egyetem hallgatóit

Egyéb egyéni
2018.12.03. 13:35

Oktatás: együttműködési megállapodást kötött a TE és a ZSKE

Egyéb egyéni
2017.10.18. 11:39

Visszaülne az iskolapadba a szexis focistabarátnő

Sportszelep
2013.01.03. 15:31

Sí és Snowboard oktatók, iskolák Budapesten, vidéken és külföldön

Archiv cikkek
2007.02.24. 01:38
Ezek is érdekelhetik