WTCR: Tassi Attila marad a sorozatban a Hondával

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2020.01.10. 15:35
null
Nem változtat a pilótafelállásán 2020-ra a Honda a WTCR-ben (Fotó: fiawtcr.com)
Felfedte 2020-as pilótafelállását a Honda a túraautó-világkupában (WTCR). Akárcsak az előző idényben, az Esteban Guerrieri, Néstor Girolami, Tiago Monteiro és Tassi Attila négyes képviselheti a japán márkát a sorozatban.

 

Eredményes szezont zárt 2019-ben a Honda a WTCR-ben. Bár Esteban Guerrieri végül alulmaradt a bajnoki csatában Michelisz Norberttel szemben, összesen négy győzelmet aratott az idény során. Csapattársa, Girolami háromszor pezsgőzhetett a dobogó legfelső fokán, míg Monteiro portugáliai diadalával összesen nyolc Honda-siker született 2019-ben.

Tassi Attila szintén Portugáliában szerezhette volna meg az első győzelmét a sorozatban, ám hiába indult a pole pozícióból, technikai probléma miatt hamar fel kellett adnia azt a versenyt. A fiatal magyar pilóta teljesítményével azonban olyannyira elégedettek voltak a Hondánál, hogy a rutinos márkatársak mellett ő is új szerződést kapott a következő idényre.

A WTCR 2020-as idényeáprilis 3-án veszi kezdetét Marokkóban.

Legfrissebb hírek

A Honda „küszködik" a 2026-os motor fejlesztésével

F1
2025.01.29. 14:45

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

Összesen egymillió dolláros büntetést kapott a Honda és az Alpine

F1
2024.10.29. 19:57

Michelisz hetedik lett az olaszországi második versenyen, és maradt a bajnokság élén

Egyéb autó-motor
2024.04.21. 15:32

Sportrádió: Átkattan valami az ember fejében, amikor sisak van rajta – Michelisz

Egyéb autó-motor
2023.10.04. 20:06

MotoGP: viszlát, Honda! Végre lezárult a hónapok óta húzódó Márquez-HRC kálvária

Egyéb autó-motor
2023.10.04. 16:32

TCR World Tour: hazai diadal Argentínában; Michelisz negyedik a 2. futamon

Egyéb autó-motor
2023.08.27. 17:59

F1: Alonso üzent, csapata profitálna Pérez monacói hibájából

F1
2023.05.29. 17:21
Ezek is érdekelhetik