Ahogy mi megéltük: „Életemben először elpityeregtem magam”

„Hogy vagy?” – kérdezte.

Micsoda? Hogy én hogy vagyok? Amikor te holnapután a világbajnoki címért harcolsz? Ha hamarabb nem is, ezután a kérdés után már tudtam, ha valami nagy baj nem történik, ez meglesz.

Talmácsi Gábort világbajnokká koronázzák vasárnap.

Évekkel korábban szavamat adtam, hogy így lesz, a portugál futamon történt, Talma még valami középcsapatnál versenyzett, amikor a háta mögött ígértem egy vb-címet a nevében – a történtek ismeretében talán megbocsátja – Jakab Józsefnek, a Népszabadság általam nagyra tartott újságírójának. Tanult kollégám csóválta is a fejét az „elfogultságomon”.

Pedig nem volt abban semmi elfogultság, egyszerűen csak ismertem a srácot – tinédzserkora óta. Hallottam a történeteket arról, hogy már óvodába is motorral járt, hogy a biciklijén sohasem volt pótkerék, és hogy amikor a többiek játszottak, ő gyakorolt rendületlenül.

Később láttam a hungaroringi Európa-bajnoki futamon, ahol 16 évesen úgy utasította maga mögé a menőket, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna – negyedik helye szenzációnak számított. Az édesapja odahívott. „Segíts már a gyereknek, hogy hogy kell nyilatkozni – kérte –, ezt is meg kell tanulnia, ha sokra akarja vinni.”

Akarta. Nagyon is. Mindenkinél jobban. De ezt sem adták könnyen. Itt volt ez a magyar srác, kis túlzással azt sem tudta, mi fán terem a repülés (szívből gyűlölte egyébként), annyira távol állt tőle a reformtáplálkozás, hogy a szurkolókkal rántott húst süttetett a nézőtéren, aztán szépen lassan, lépésről lépésre profi lett. Elbírta és cipelte a terheket – a nyilatkozatban sem kellett már segítség, jól beszélt, addigra már nem csak magyarul.

…és eljött az a hűvös novemberi reggel.

Előző este űridővel megnyerte az időmérő edzést, majd levezetésként beszállt valami helyi népzenekarba és ütötte az üstdobot a depóban, ahogy csak bírta. Hogy a pszichológiai hadviselés része volt-e, látva, hogy a nagy rivális Faubel befordulva üldögél egy sarokban, fülessel a fején?

Nehéz lenne megmondani, de azt sugározta, tőle aztán eshet eső, jöhet sár, az ő kötélidegeire az semmilyen hatással nincs.

Reggel a menedzsere, Stefano Favaro odahívott: „Rád uszítottam egy spanyol tévéstábot.”

Tessék?

„Azt mondták, mutassak valakit, aki jól ismeri, de nem családtag.”

Na köszi.

Akkor még a teraszról sem szurkolhatok. Merthogy a sajtóközpontból nem, az biztos (egyszerűen nem illik még akkor sem, ha magyar vb-cím a tét), ezért néztem ki magamnak a teraszt, ahonnan be lehetett látni az egész pályát. Jakab Józsi csatlakozott – ha esetleg orvost kellene hívni a gyenge idegzetű kolléganőhöz. Majdnem kellett is. Ezek a srácok ugyanis valóságos háborút vívtak – úgy nyírták egymást, hogy ha nem akart volna kiugrani a szívem a helyéről, rettenetesen tetszett volna, ahogy rátolják egymást a rázókőre, vagy ahogy összeért a válluk.

A tévéstáb meg forgatott rendületlenül.

Úgy kellett ez nekem, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Összeszorítottam a fogam, és próbáltam rezzenéstelen arccal (legalábbis azt hittem) kihúzni azt a 24 kört.

Hát utólag visszanézve nem sikerült – nem voltam és azóta sem vagyok sem Gobbi Hilda, sem Kiss Manyi. A végén meg amikor láttam, hogy összeölelkezik az apjával és felveszi az arany színű, szentkoronás sisakot, életemben először (azóta sem volt sok alkalom) elpityeregtem magam.

Na, akkor jött el a pillanat, hogy elhajtottam a kamerást a vérbe, mondtam, hogy nincs már itt semmi látnivaló, fáradjon le világbajnoki ünneplést forgatni, én meg megvárom Talmát az interjúszobában.

Sose akart odaérni.

„Hogy vagy?” – vigyorogtam.

„Ahogy csak egy világbajnok lehet…”

KORÁBBI ÍRÁSAINK

Kun Zoltán: Fradi-Ajax ezerötért – életre szóló élmény

Smahulya Ádám:Ilyen volt Ronaldinho szabadrúgásgólja Emma néni portáján

Malonyai Péter: Telexsokk Havannában – nem megyünk az 1984-es olimpiára

Ritz Balázs:„A román szurkolók, amit tudtak, közénk hajítottak”

Marosi Gergely: „Brazil szurkolók ezrei ülnek. Mint a zombik”

Ballai Attila: Vb-szereplést ért az osztrákverés 35 éve

Szűcs Miklós:„A lelátó még percekkel később is a veszteseket ünnepelte”

Kocsmár-Tóth István:„Szalaaaiiii! Nem kapok levegőt! Kit érdekel! Szalaaaaiiii!”

Szeli Mátyás:„Attól féltem, hogy rám esik egy világsztár”

L. Pap István:„Olimpiai arany valahol a Bakonyban”

Somogyi Zsolt:„Senki sem mondta, hogy a futballbarátság ilyen fájdalmat okozhat"

Őri B. Péter:„Felkaptam a széket, és szinte önkívületi állapotban üvöltöttem”

Nagy Zsolt:„Akkorát csaptam az asztalra, hogy kiborult a paprikás krumpli”

Ilku Miklós:„Az asztalon táncoltak, és azt énekelték, összetörünk mindent”