Formula E: szeptember után már nem indítják újra a sorozatot

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.05.04. 16:18
null
Továbbra is bizonytalan, mikor folytatódhat a kiírás (Fotó: AFP)
A Formula E atyja és elnöke, Alejandro Agag megerősítette, hogy szeptember után már nem indítják újra a 2019–2020-as szezont, hogy a figyelmüket a következő kiírásra tudják irányítani, amikor már teljes jogú világbajnoki státuszt kapnak az FIA-tól.

 

Mint arról beszámoltunk, a Formula E vezetősége meghosszabbította a 2019–2020-as szezon felfüggesztését, aminek eredményeképp a június 21-i berlini fordulót is törölték, továbbá sárga jelzéssel látták el júliust is, ami azt jelenti, kérdéses az akkorra tervezett versenyek megtartása.

Az eredeti tervek szerint a július 25–26-i londoni futamokkal ért volna véget a szezon, ám most még az is bizonytalannak tűnik, hogy egyáltalán addigra sikerül-e folytatni a versenyzést. A Formula E atyja és elnöke, Alejandro Agag legutóbb úgy fogalmazott, egy bizonyos ponton túl inkább befejezik a szezont.

Ha nem tudjuk augusztusban és szeptemberben folytatni, akkor lezártnak tekintjük a szezont. Inkább feláldozzuk a mostani kiírást, hogy decemberben elindíthassuk az újat, immár az FIA kötelékében – utalta arra, hogy következő szezontól a Formula E teljes jogú világbajnoki státuszt kap a Nemzetközi Automobil-szövetségtől.

„Kevés esélyt látok arra, hogy ne tudnánk folytatni, igaz, kivételes időket élünk, ám ez kivételes lenne a kivételes helyzetben. Úgy gondolom, kettő-négy eseményünk lehet még, dupla futamokkal akár ennél is több. Ám, mint mondtam, szeptember után már nem versenyzünk, akkor rögtön ugrunk a következő szezonra" – jelentette ki a Motorsport.com megkeresésére.

Eddig összesen öt versenyt tartottak meg a 2019–2020-as évadban, s a bajnokság élén António Félix da Costa foglal helyet 67 ponttal, mögötte Mitch Evans következik 11 pontos hátránnyal.

A bajnokság állása, illetve az adatbank ide kattintva érhető el.

Legfrissebb hírek

Formula–E: Mortara nyerte meg a 2. versenyt Szaúd-Arábiában

Egyéb autó-motor
2022.01.29. 19:09

Formula–E: a címvédő megállíthatatlan Szaúd-Arábiában

Egyéb autó-motor
2022.01.29. 15:07

FORMULA–E, 2022 – MENETREND, MEZŐNY

Egyéb autó-motor
2022.01.27. 14:41

Csak a Formula–E-ben jött össze a Mercedesnek a dupla siker – 2021 az autósportban

Egyéb autó-motor
2021.12.30. 21:02

Autósport: az FIA átadta a trófeákat Verstappennek és a többi bajnoknak

Egyéb autó-motor
2021.12.17. 13:53

Formula–E: elfogadták a 2022-es versenynaptárt

Egyéb autó-motor
2021.12.16. 13:31

F1: Antonio Giovinazzi a Formula E-ben folytatja

F1
2021.11.16. 15:56

Formula E: a Mercedes kiszáll a sorozatból – hivatalos

Egyéb autó-motor
2021.08.18. 13:34
Ezek is érdekelhetik