WTCR: nem változtat a pilótafelállásán a tavalyi győztes

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.18. 15:21
null
Marad a Ehrlacher, Muller, Urrutia, Björk felállás a Lynk & Cónál 2021-ben (Fotó: fiawtcr.com)
A Honda és az Audi után a Lynk ­& Cónál is bejelentették, hogy kik vezetik az autóikat a túraautó-világkupa (WTCR) 2021-es idényében.

 

Harmadik szezonját kezdi meg a Lynk & Co hamarosan a WTCR-ben, de sikerekből eddig sem volt hiány a kínai gyártónál. Bár 2019-ben lemaradtak az egyéni világkupa-győzelemről, az egyik csapatuké, a Cyan Racingé lett az legeredményesebb istállónak járó bajnoki cím. 2020-ban ezt sikerült megvédeniük, ráadásul Yann Ehrlacher révén az egyéni trófeát is elhódították.

A francia versenyző 2021-ben is a nagybátyával, a négyszeres túraautó-világbajnok Yvan Mullerrel alkot egy csapatot a Cyan Racingnél, míg a Lynk & Co másik alakulatánál is marad a Thed Björk, Santiago Urrutia felállás. Előbbi szintén világbajnoknak mondhatja magát, miután elhódította a trófeát a WTCC utolsó szezonjában. Urrutia tavaly az újoncévének vágott neki a WTCR-ben, ami olyannyira jól sikerült a számára, hogy megszerezte az első győzelmét, s a bajnoki tabella 6. helyén zárta az idényt.

Ezzel újabb gyártó és újabb négy versenyző indulása vált biztossá a 2021-es idényben. Az eddigi bejelentések alapján a Honda idén is a Tassi Attila, Tiago Monteiro, Esteban Guerrieri és Néstor Girolami felállással vág neki a szezonnak, az Audinál pedig annyi biztos, hogy a négy autójukból kettőt Nathanaël Berthon és Frédéric Vervisch vezethet 2021-ben.

 

Legfrissebb hírek

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

TCR World Tour: Björk nyert, Michelisz ötödik lett az uruguayi második futamon

Egyéb autó-motor
2024.08.04. 22:01

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első uruguayi versenyen

Egyéni
2024.08.04. 15:58

TCR World Tour: Michelisz harmadik a két piros zászlót is hozó uruguayi időmérőn

Egyéni
2024.08.03. 21:25

TCR World Tour: Ehrlacher nyert, Michelisz dobogóra állhatott az első marokkói versenyen

Egyéni
2024.05.04. 13:53

TCR World Tour: Michelisz a második sorból rajtolhat Marrákesben

Egyéb autó-motor
2024.05.03. 18:20

TCR World Tour: Michelisz 10. Bathurstben; elvesztette a vezetést a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2023.11.11. 08:15

Sportrádió: Átkattan valami az ember fejében, amikor sisak van rajta – Michelisz

Egyéb autó-motor
2023.10.04. 20:06
Ezek is érdekelhetik