F2: Enzo Fittipaldi a sarkát törte a brutális rajtbalesetben

Vágólapra másolva!
2021.12.06. 10:53
null
Bőven volt dolga sajnos a mentősöknek a rajtbaleset után (Fotó: Getty Images)
Mint arról vasárnap beszámoltunk, a Formula–2-es mezőny Szaúdi Nagydíjának főversenye óriási rajtbalesettel kezdődött: A rajtrácson lefulladó Theo Pourchaire autójába a hátulról érkező Enzo Fittipaldi nagy sebességgel szállt bele. Az ütközés után hosszú idei tartott, mire kiszedték a két versenyzőt az autóikból, ss a pályáról azonnal a helyi kórházba vitték őket. Hétfőre kiderült: mindketten jól vannak – az ütközés súlyosságához mérten biztosan.

A balesetet követően hosszú ideig tartott mire mindkét versenyzőt ki tudták emelni a mentőegységek tagjai a roncsokból, ám az FIA későbbi közleménye szerint mindketten végig eszméletüknél voltak a mentési munkálatok során.

Az estesorán előbb a „vétlen fél”, Pourchaire jelentkezett be a közösségi oldalán, közölte, hogy jól van, sérülés nélkül megúszta a balesetet, de „azt egyelőre nem tudom megmondani, hogy számomra itt véget ért-e az idény, ám most nem is ez a legfontosabb. Hatalmas baleset volt, és Enzo megsérült. Mielőbbi felépülést kívánok neki” – állt az ifjú francia üzenetében.

Hétfő reggelre aztán Fittipaldi testvére, a tavaly a Formula–1-ben is bemutatkozó Pietro Fittipaldi is megszólalt és elárulta: öccse jó van, és a kórházban pihen.

„Van egy törés a jobb sarkában, de ezt leszámítva a dolgok sokkal jobban néznek ki, mint azt mind vártuk a becsapódás láttán. Köszönet illeti az FIA-t, a helyszíni beavatkozókat és az orvosi személyzet tagjait is” – közölte Pietro Fittipaldi testvére állapotáról.

PIETRO FITTIPALDI ÜZENETE

VIDEÓ A BALESETRŐL

Legfrissebb hírek

A jövőre az F1-ben debütáló Bortoleto nyerte az F2-es bajnoki címet

F1
2024.12.08. 12:59

Formula–2: Aron szerezte meg a pole pozíciót a magyarországi időmérőn

Egyéni
2024.07.19. 16:49

Hülkenberg „alonsósra” vette a kiesést; a Ferrarinál megbánták Hamilton szerződtetését?

F1
2024.03.10. 16:20

„Megfelelően összeálltak a csillagok" – Bearman nem gondolja túl a hirtelen jött debütálást

F1
2024.03.08. 21:49

Verstappen a pole-ban Szaúd-Arábiában; Bearman a 11. helyen zárta első időmérőjét

F1
2024.03.08. 17:31

Verstappen elsősége és Csou nagy balesete a dzsiddai utolsó szabadedzésen

F1
2024.03.08. 14:03

Sainz nem indul Dzsiddában, 18 éves versenyző helyettesíti – hivatalos

F1
2024.03.08. 12:48

Szaúdi Nagydíj: Hamilton szerint sorsdöntő pillanatban van az F1

F1
2024.03.07. 11:34
Ezek is érdekelhetik