Túraautó-vk: Tassi Attila idén is Hondával versenyez

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.14. 12:12
null
Tassi Attila idén is Hondával versenyez (Fotó: fiawtcr.com)
A Team Engstler Honda Civic Type R típusú versenyautóját vezeti majd a túraautó-világkupa (WTCR) idei évadjában Tassi Attila, akinek csapattársa ezúttal is a korábbi Formula–1-es versenyző, Tiago Monteiro lesz – írja az MTI.


A versenysorozat pénteki közleményéből kiderült, hogy a másik két Hondát Néstor Girolami és Esteban Guerrieri vezeti majd, de az ő csapatuk kilétére később derül fény.

A 45 éves Monteirónak ez lesz a 11. idénye a Honda volánja mögött a WTCR-ben, míg a 22 éves Tassi a negyedik idényének vág neki a japán gyártó versenyautójával.

„Megtiszteltetés, hogy a márka és a csapat is változatlanul bízik bennem, és annak is örülök, hogy Tiago lesz a társam, mert az elmúlt három évben kivételesen jó kapcsolat alakult ki közöttünk” – idézte a WTCR történetének második legfiatalabb futamgyőztesét a közlemény.

Tassi június 11–12-én versenyezhet majd saját közönsége előtt, a Hungaroringre akkor látogat el a WTCR mezőnye. Az idény április elején rajtol Csehországban, majd további kilenc fordulót rendeznek, a zárásra november második felében, Makaóban kerül sor.

A magyar pilóta az előző idényben 14., 2020-ban 12., 2019-ben pedig 24. volt az összetett pontversenyben.

Tassin kívül tavaly ketten képviselték még Magyarországot a WTCR-ben: a 2019-es győztes Michelisz Norbert (Hyundai), valamint a Zengő Motorsport színeiben Boldizs Bence (Cupra). Azt hivatalosan még nem jelentették be, hogy ők folytatják-e.

Legfrissebb hírek

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

Túraautó világsorozat: Michelisz továbbra is vezeti a pontversenyt

Egyéb autó-motor
2024.10.20. 10:39

Losonczy Levente nyerte a túraautós Európa-kupa brnói második futamát

Egyéb autó-motor
2024.09.08. 12:15

Losonczy Levente harmadik lett a túraautós Európa-kupa spái futamán

Egyéb autó-motor
2024.07.06. 19:28

Autósport: először nyert futamot a túraautós Európa-kupában Losonczy Levente

Egyéb egyéni
2024.05.19. 19:27

Sportrádió: Remélem, jövőre is versenyezhetek – Nagy Dániel

Egyéb autó-motor
2022.12.01. 18:55

WTCR: Michelisz és Nagy sok pontot szerzett a legutolsó futamon

Egyéb autó-motor
2022.11.27. 20:55

WTCR: Berthon nyert Michelisz előtt a dzsiddai első futamon

Egyéb autó-motor
2022.11.27. 18:28
Ezek is érdekelhetik