Losonczy Levente harmadik lett a túraautós Európa-kupa spái futamán

Vágólapra másolva!
2024.07.06. 19:28
Fotó: Facebook/Losonczy Levente
Losonczy Levente a harmadik helyen ért célba a túraautós Európa-kupa Spa-Francorchamps-ban rendezett fordulójának második futamán szombaton.

 

A 21 éves versenyző menedzsmentjének közleménye szerint a Honda Civic-kel induló pilóta a szombati időmérő edzésen kilencedik lett, így a szombaton rendezett második – részben fordított rajtrácsos – viadalt a második pozícióból kezdte.

Losonczy jól kapta el a rajtot, rövid ideig vezetett is, de aztán csapattársa, Ignacio Montenegro megelőzte. Kicsivel később szabálytalanul, a pályát elhagyva ment el a magyar versenyző mellett Viktor Andersson, de a versenybíróság nem büntette meg és nem zárta ki ezért a svéd pilótát, aki végül második lett Losonczy előtt. A magyar versenyző a pénteken rendezett első futamon 11. lett.

A kategória Európa-bajnokságának számító sorozat negyedik fordulója után Losonczy 177 ponttal az összetett hetedik helyén áll, istállója, az ALM Motorsport pedig vezeti a csapatok pontversenyét.

A versenysorozat szeptember elején a csehországi Brnóban folytatódik.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik