MotoGP: tűz ütött ki két csapat boksza között

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2022.09.22. 14:31
null
Szerencsére az ijedtségen kívül nem történt komoly baj (Fotó: Borja Gonzales)
A hétvégén Japánban folytatódik a gyorsasági motoros világbajnokság, ahova már megérkeztek a versenyzők, a csapatok, sőt a felszerelések is. Ennek ellenére nem indul zökkenőmentesen a hétvége. Csütörtök este ugyanis tűz ütött ki az egyik bokszban, aminek komoly következményei is lehettek volna, ha a MotoGP-s csapatok nem dolgoztak volna még akkor is.

A hírek szerint az egyik töltőn lévő motorindító berendezés kapott lángra a Moto2-es MarcVDS
csapat bokszában, akik történetesen a Suzuki és az Aprilia alakulatok között kaptak helyet.
Bár a MarcVDS-es szerelők már nem voltak a pályán, szerencséjükre a szomszédok igen. A
pálya személyzete és a tűzoltók mellett a suzukis csapattagok lélekjelenlétén múlt, hogy nem
történt nagyobb baj.


Ami a legfontosabb, hogy személyi sérülés nem történt. A motorok is megúszták az esetet,
ráadásul pénteken csak helyi idő szerint délután kezdődnek az első edzések, így talán a bokszot rendbe tenni is lesz idő.

Legfrissebb hírek

A következő három futamot is kihagyja a MotoGP-címvédő Jorge Martín

Egyéb autó-motor
2025.03.13. 17:54

Superenduro GP: Bolt nyerte a viadalt, Zsigovits és Liszka is dobogóra állt

Egyéb autó-motor
2025.02.08. 22:29

6 sport, ami irreálisan magas költségekkel jár

Egyéb egyéni
2024.12.13. 14:41

MotoGP: négyéves eltiltását letöltve visszatér Andrea Iannone

Egyéb autó-motor
2024.10.31. 12:21

MotoGP: a címvédő Bagnaia nyert Thaiföldön

Egyéb autó-motor
2024.10.27. 12:34

A 2004-es bajnok is ott lesz az idei Zemplén ralin

Egyéb autó-motor
2024.10.24. 10:57

Talmácsi Gábor: Nem az az erős, aki nem esik el, hanem aki fel tud állni

Egyéb autó-motor
2024.09.29. 11:12

MotoGP: megvan a 2025-ös idény teljes versenynaptára

Egyéb autó-motor
2024.09.26. 13:08
Ezek is érdekelhetik