Formula–E: rengeteg előzés és Rowland győzelme a kaotikus első futamon Misanóban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 16:05
António Félix da Costa ért célba elsőként, ám a győzelem végül Oliver Rowland ölébe hullt (Fotó: AFP)
António Félix da Costa ért célba elsőként a Formula–E olaszországi versenyhétvégéjének első futamán. Másodikként Oliver Rowland látta meg a kockás zászlót – aki ezzel átvette a vezetést a világbajnoki tabellán –, míg a dobogó legalsó fokára a címvédő Jake Dennis állhatott fel. Órákkal a leintést követően azonban változott a végeredmény, s Da Costa kizárása után Rowlandé lett a győzelem.

Jaguar-rajtelsőség született szombaton Misanóban, miután Mitch Evans bizonyult a leggyorsabbnak az időmérőn. Az új-zélandi versenyző mögött a szabadedzéseken igen jó tempót mutató Jean-Éric Vergne zárta az kvalifikációt, harmadikként Pascal Wehrlein vághatott neki az idény hatodik versenyének.

A rajtnál Evans maradt az élen, s közvetlenül mögötte sem történt változás a sorrendet tekintve. Edoardo Mortara számára néhány kanyart követően véget is ért a futam, a pálya szélén ragadt Mahindra miatt azonban csupán a sárga zászló került elő. A következő körökben többször történt változás az élen – Evans visszaesett, átmenetileg Wehrlein, illetve Sébastien Buemi és Nick Cassidy is vezette a versenyt.

A harmadik körben többen felvették a támadó módot az élmezőnyből, aminek következtében Vergne vette át a vezetést, ám miután megelőzte őt Wehrlein, a francia pilóta Nick Cassidyvel ért össze. A Jaguar első szárnya megsérült, így Cassidynek a bokszutca felé kellett vennie az irányt, s visszaesett a mezőny legvégére.

A verseny negyedénél ismét Vergne állt az élen, míg Wehrlein esélyei elúsztak, miután hátulról eltalálta Vergne autóját, s Porschéja igencsak megsérült. Előzésben – még az első pozíciót érintőből is – bőven akadt a misanói versenyen, a tizedik kör végére a pole-ból rajtoló Evans vette vissza a vezetést.

A futam felénél már Buemi autózott az első helyen, majd egy ideig ismét Evans vezette a versenyt. A mezőny egyébként a vonalvezetésből adódó visszatöltési nehézségek miatt nem éppen az autókban rejlő tempót mutatta – többek között a „lassulási verseny” eredményezte a gyakori helycseréket.

A 20. körben ismét Vergne autózott az élen, azonban a franciát a Cassidy elleni manőveréért öt másodperces időbüntetéssel sújtották, így gyakorlatilag kiszállt a győzelemért folytatott harcból. Kicsivel később António Félix da Costa állt az élre, ráadásul a portugál igen jól állt a megmaradt energiát illetően.

Néhány körrel a leintést megelőzően Oliver Rowland ugrott az első helyre, a hajrában azonban Da Costa visszaelőzött, s sikerült kissé meglógnia az őt üldözők elől. Bár Rowland vissza tudott zárkózni a portugálra, előzést már nem láthattunk az utolsó körökben, s végül Da Costát intette le elsőként a kockás zászló. 

A Porsche versenyzője mögött Rowland ért célba, s bár harmadikként Vergne futott be, büntetése következtében a címvédő Jake Dennis állhatott fel a dobogóra. Pontot szerzett továbbá Maximilian Günther, Dan Ticktum, Evans, Sérgio Sette Camara, Vergna, Norman Nato, illetve Stoffel Vandoorne.

A hatodik futam végén változás történt a világbajnoki tabella első pozíciójában – az élre Rowland állt, előnye őt pont Dennisszel szemben. 

Folytatás vasárnap 10.20-kor a második időmérővel!

FRISSÍTÉS: Néhány órával a leintést követően derült ki, hogy Da Costát Poschéja – egész pontosan annak fojtószelep-rugója – nem felelt meg teljesen a szabályoknak, ezért a sportfelügyelők kizárták a portugál versenyzőt. A győzelem így Rowlandé lett, aki kilenc pontra növelte előnyét a vb-tabella élén.

FORMULA E
OLASZORSZÁG, 1. VERSENY
1. Oliver Rowland (brit, Nissan)
2. Jake Dennis (brit, Andretti)
3. Maximilian Günther (német, Maserati)
4. Dan Ticktum (brit, ERT)
5. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar)

A világbajnokság élmezőnye 6 futam után: 1. Oliver Rowland (brit, Nissan) 80, 2. Jake Dennis (brit, Andretti) 71, 3. Maximilian Günther (német, Maserati) 63, 4. Pascal Wehrlein (német, Porsche) 63, 5. Nick Cassidy (új-zélandi, Jaguar) 61, 6. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 52, 7. Jean-Éric Vergne (francia, DS Penske) 47

 

Legfrissebb hírek

Formula–E: brit uralom a második dzsiddai versenyen: Rowland nyert Barnard és Hughes előtt

Egyéni
2025.02.15. 19:11

Ez minden idők legakrobatikusabb gólja? Látványos mozdulat a kézilabda-vb-n – videó

Kézilabda
2025.01.17. 12:24

Gidsel és Nielsen remeklésével kiütéses győzelemmel kezdtek a címvédő dánok a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.14. 22:18

Formula–E: jól taktikázott a Nissan – Rowland nyert Mexikóban

Egyéb autó-motor
2025.01.11. 22:18

Formula–E: Wehrlein a leggyorsabb a mexikói időmérőn

Egyéni
2025.01.11. 18:11

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Már megint Giuseppe Meazza

Népsport
2024.12.09. 14:09

Formula–E: Evans nyert, Wehrlein hatalmasat bukott a kaotikus brazíliai idénynyitón

Egyéb autó-motor
2024.12.07. 20:12
Ezek is érdekelhetik