Ifjabb Buday Béla neve örökké fennmarad

SZ. Z.SZ. Z.
Vágólapra másolva!
2024.04.13. 20:36
Fotó: Árvai Károly
Szombat délelőtt ünnepélyes keretek között felavatták Buday Béla emléktábláját Rákospalotán. A Buday-csónakmotorok többtucatnyi győzelemhez segítették a legkiválóbb magyar motorcsónak-versenyzőket.

A BOCSKAI UTCA 71. SZÁM ALATT született, élt és alkotott a magyar csónakmotorgyártás egyik legfontosabb alakja, ifj. Buday Béla. Nem véletlen, hogy az emléktábláját is itt avatták fel szombat délelőtt. Ez a megtisztelő feladat Nagy István és Sebes Emil motorcsónak-versenyzőt, valamint Dudás Pétert, az esemény szervezőjét érte. Nagyról és Sebesről érdemes megemlíteni, hogy Buday-csónakmotorok által hajtott motorcsónakkal érték el a legnagyobb sikereiket. 

Buday Béla régi iparoscsalád gyermekeként – a legtöbb feljegyzés szerint – 1903-ban látta meg a napvilágot, majd az 1925-ben alapított műhelyében eleinte motor- és kerékpárjavítással foglalatoskodott, nem sokkal később elkezdett csónakmotorokat gyártani.

Neve szorosan összekapcsolódik Bergsmann József hajóépítővel, aki 1932-ben megvásárolta a német König motorok licencét, és utána Magyar König név alatt már hazánkban gyártották ezeket a motorokat. A Buday Motorüzemben készültek, Bergsmann volt a kizárólagos forgalmazójuk.

A fellendülő motorcsónak-versenyzésben kulcsszerepe volt a Buday által gyártott König-motoroknak. Három világrekordot is felállítottak velük a 175 köbcentis kategóriában az Oder-Soree csatornán: az egymérföldes 63.05-ös, a 12 mérföldes hosszútávú 60.35-ös, a kétórás világrekord pedig 53.5 km/órás átlaggal lett felállítva.

A legnagyobb hazai versenyeken a legeredményesebben szereplő csónakmotorcsaládnak a Buday-motorok bizonyultak, Nagy István 22 országos bajnoki címig jutott. Fiát, Buday Istvánt is „megfertőzte” szenvedélyével, aki már 16 évesen elkezdett versenyezni, és tizenöt magyar bajnoki címet nyert.

 

Legfrissebb hírek

Nyáron motorcsónak-versenyző, télen síoktató – Sebes Emil-interjú

Képes Sport
2025.04.04. 12:33

Asztalitenisz: emléktábla Ormai Lászlónak

Egyéb egyéni
2024.07.10. 18:12

A csónakmotorok nagymestere, Ifj. Buday Béla

Képes Sport
2024.04.23. 10:56

Motorcsónak: szombaton avatják fel ifj. Buday Béla emléktábláját

Egyéb egyéni
2024.04.11. 13:14

Motorcsónak: olasz, észt és svéd siker a dunaújvárosi Eb-n

Egyéb autó-motor
2022.08.14. 18:25

Motorcsónak: három kategóriában rendeznek Eb-t Dunaújvárosban

Egyéb egyéni
2022.08.03. 09:49

Motorcsónak: Bodor Eb-győztes az F-250-es géposztályában

Egyéb autó-motor
2022.06.27. 11:14

Motorcsónak: két kategóriában is győztek a mieink Csehországban

Egyéb egyéni
2022.05.16. 09:34
Ezek is érdekelhetik