TCR World Tour: Michelisz az első sorból rajtolhat Ohióban

B. Ö. B.B. Ö. B.
Vágólapra másolva!
2024.06.08. 11:54
Michelisz Norbert erősen kezdte az amerikai versenyhétvégét is (Fotó: fiatcrworldtour.com)
Mikel Azcona szerezte meg a pole pozíciót a TCR World Tour amerikai versenyhétvégéjének időmérőjén. A spanyol pilóta mellől csapattársa, Michelisz Norbert rajtolhat az első futamon, harmadikként Thed Björk várhatja a piros lámpák kialvását.

Az olaszországi és a marokkói versenyhétvégék után a TCR World Tour mezőnye az amerikai kontinensen csap össze, ugyanis az Egyesült Államokban, majd Brazíliában és Uruguayban rendeznek versenyeket. Egy hónapnyi szünet után a Mid-Ohio elnevezésű, nagy részük számára ismertelen pályára érkeztek a pilóták.

Az első szabadedzésen Néstor Girolami bizonyult a leggyorsabbnak, mögötte Mikel Azcona végzett. A második tréningen utóbbi versenyző ugrott az élre, őt Thed Björk követte. Michelisz Norbert mindkét edzést a harmadik pozícióban zárta. 

A Hyundai magyar pilótája egyébként a bajnokság éllovasaként érkezett Ohióba, a BRC-istálló ráadásul nemcsak a szabadedzéseken szerepelt jól, hiszen az időmérő első szakaszából Azcona és Michelisz jutott tovább az első két helyen. 

A második szakasz eredménye hasonlóan jól alakult, Azcona megszerezte a pole pozíciót, mellőle pedig Michelisz vághat neki az első futamnak. A második sorból a Lynk & Co két versenyzője, Björk, illetve Ma Csing-hua várhatja a piros lámpák kialvását.

TCR WORLD TOUR
USA, IDŐMÉRŐ
1. Mikel Azcona (spanyol, BRC Hyundai N Squadra Corse) 1:27.148
2. Michelisz Norbert (magyar, BRC Hyundai N Squadra Corse) +0.507
3. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) +0.751
4. Ma Csig-hua (kínai, Cyan Racing Lynk & Co) +0.872
5. Esteban Guerrieri (argentin, Goat Racing) +1.359
 

 

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik