Dakar rali: Lategan előnye minimálisra csökkent

Vágólapra másolva!
2025.01.12. 21:03
Fotó: dakar.com
Az összetettben éllovas dél-afrikai Henk Lategan előnye mindössze 21 másodpercre csökkent a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar rali hetedik szakaszán.

Az Al-Duvadimiben és környékén rendezett 478 kilométeres etapon az útikönyvnek egy hibás bejegyzése miatt többen is eltévedtek, és körbe-körbe haladtak. Ebből az útvesztőből Lategan volt az első, aki kitalált, de csak a 15. helyen ért célba, 20 perccel lemaradva a brazil szakaszgyőztes, Lucas Moraes mögött, aki vasárnap a 27. helyről rajtolt.

Lategan több mint hétperces előnye összetettben így mindössze 21 másodpercre csökkent a második helyen álló szaúdi Jazid al-Radzsival szemben.

A motorosoknál ezúttal is Daniel Sanders volt a leggyorsabb, szakaszgyőzelmével pedig több mint 15 perces előnyre tett szert az összetett versenyben. Honfitársa, Toby Price 2016-os teljesítménye óta pedig ő az első versenyző, aki – a prológgal együtt – öt szakaszt is nyert ugyanazon a Dakar ralin.

A Classic kategóriában Hamza Péter és Kalmár András kettőse az 53., míg Mikucza Tamás és Bakó András párosa az 55. helyen végzett vasárnap. Összetettben Hamzáék a 64., Mikuczáék a 78. pozícióban állnak.

Eredmények (a viadal honlapja alapján), 7. szakasz, Al-Duvadimi–Al-Duvadimi (478 km)
Autósok
1. Lucas Moraes, Armand Monleon (brazil, spanyol, Toyota) 4:01:49 óra
2. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Ford) 7:41 perc hátrány
3. Mitchell Guthrie, Kellon Walch (amerikai, Ford) 9:28 p h.
Az összetettben
1. Henk Lategan, Brett Cummings (dél-afrikai, Toyota) 37:13:08 óra
2. Jazid al-Radzsi, Timo Gottschalk (szaúdi, német, Toyota) 21 másodperc hátrány
3. Mattias Ekström, Emil Bergkvist (svéd, Ford) 10:25 perc h.

Motorosok
1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 4:10:33 óra
2. Edgar Canet (spanyol, Red Bull KTM) 3:36 perc hátrány
3. Tosha Schareina (spanyol, Honda) 3:47 p h.
Az összetettben
1. Daniel Sanders (ausztrál, KTM) 39:29:22 óra
2. Tosha Scharenia (spanyol, Honda) 15:33 perc hátrány
3. Adrien van Beveren (francia, Honda) 26:07 p h.

Hétfőn az Al-Duvadimi és Rijád közötti 487 kilométeres szakasz vár a mezőnyre.

 

Legfrissebb hírek

Emberi ralik – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb autó-motor
2025.01.19. 23:43

Dakar rali: Al-Radzsi és Sanders a győzelem küszöbén

Egyéb autó-motor
2025.01.16. 17:27

Dakar rali: Roma nyerte meg a szakaszt, Lategan és Al-Radzsi először diadalmaskodhat

Egyéb autó-motor
2025.01.15. 18:37

Dakar rali: Al-Attijah nyerte a keddi szakaszt, Al-Radzsi az élre állt összetettben

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 14:11

Dakar rali: feladta a versenyt a magyar kamionos trió

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 08:34

Dakar rali: kettős Mini-siker a szombati etapon

Egyéb autó-motor
2025.01.11. 19:20

Dakar rali: tarolt a Toyota, Al-Radzsi nyerte meg a szerdai szakaszt

Egyéb autó-motor
2025.01.08. 17:58

A címvédő Carlos Sainz feladta a Dakar ralit

Egyéb autó-motor
2025.01.07. 10:59
Ezek is érdekelhetik