Újra kellett éleszteni egy versenyzőt a Moto3-as baleset után

I. SZ., MTII. SZ., MTI
Vágólapra másolva!
2025.10.26. 14:28
null
Mentőhelikopter a sepangi versenypályán (Fotó: Getty Images)
A gyorsaságimotoros-világbajnokság orvosigazgatója, Ángel Charte a spanyol AS sportlapnak nyilatkozott a Malajziai Nagydíj vasárnapi Moto3-as futamának felvezető körében történt baleset két sérültjének állapotáról.

A bemelegítő körben a svájci Noah Dettwiler lassan haladt a pálya bal oldalán, a már világbajnok spanyol José Rueda nagy tempóban érkezett mögötte, későn vette észre, és összeütköztek. Helikopterrel egy Kuala Lumpur-i kórházba vitték őket.

Ángel Charte beszámolója szerint mindkettőjüket újra kellett éleszteni a helyszínen. 

Dettwiler esetében a diagnózis súlyos fejsérülés, súlyos mellkasi és hasi trauma, léprepedés, valamint nyílt sípcsont- és szárkapocscsonttörés. Már a pályán intubálták, és bár nincs életveszélyben, állapota aggasztó, a klinikán azonnal meg kellett műteni, csapata szerint operációk sorozata vár rá.

Az első információk szerint Ruedát szintén újra kellett éleszteni, és ugyancsak operációra volt szüksége, ám később kiderült, hogy nem volt ennyire súlyos a helyzet. Az ő esetében enyhe fej- és mellkasi traumát, valamint kéztörést állapítottak meg.

Egyéb autó-motor
12 órája

Álex Márquez győzött Sepangban, Bagnaia Ducatija megadta magát

A Moto3-as futam felvezető körében csúnya baleset történt.

 

Legfrissebb hírek

Álex Márquez győzött Sepangban, Bagnaia Ducatija megadta magát

Egyéb autó-motor
12 órája

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

MotoGP: Marc Márquez mindent vitt Mugellóban

Egyéb autó-motor
2025.06.22. 14:52

MotoGP: a címvédő Bagnaia nyert Thaiföldön

Egyéb autó-motor
2024.10.27. 12:34

Újabb futamot nyert Márquez a MotoGP-ben

Egyéb autó-motor
2024.09.08. 18:01

MotoGP: Bagnaia diadalmaskodott Martín előtt Barcelonában

Egyéb autó-motor
2024.05.26. 16:06

MotoGP: Jorge Martín győzött Le Mans-ban

Egyéb autó-motor
2024.05.12. 15:40

Szürreális jelenet – a bukás után riválisa motorjára próbált visszaülni

Egyéb autó-motor
2024.04.15. 11:08
Ezek is érdekelhetik