TCR World Tour: Michelisz hetedikként zárt a második franciaországi versenyen

Manuel Fernandes várhatta az élről a piros lámpák kialvását a második, részben fordított rajtrácsos versenyen a Paul Ricard-pályán. Mellőle Ma Csing-hua rugaszkodhatott el, míg a második soron két hazai versenyző, Teddy Clairet és Aurélien Comte osztozott. A bajnoki összetett négy ponttal vezető Santiago Urrutia az ötödik, míg Thed Björk a hatodik helyet foglalhatta el.
Az összetettben a második és harmadik pozíciót elfoglaló Hyundai-pilóták közül Michelisz Norbert a hetedik, Mikel Azcona a nyolcadik rajtkockából vágott neki a futamnak.
Fernandest Clairet és Ma is lerajtolta, az élre a hazai versenyző állt, mögötte a kínai és Urrutia sorolt be. Utóbbi kettő össze is ért egymással a helyezkedés során, aminek következtében az uruguyai előrébb lépett egy helyet, ám nem tudta sokáig megtartani a második pozíciót, ugyanis Ma a második körben visszaelőzte. Björköt eltalálta Comte, de mindketten folytatni tudták.
Noha Clairet eleinte el tudott lépni az élen, a gumijai teljesen elkoptak, amit kihasználva Ma visszazárkózott rá a hajrában. A francia védekezésre kényszerült, de sikerült az élen maradnia, és karrierje első győzelmét aratta a sorozatban. Ma mindössze két tizeddel szelte át a célvonalat Clairet mögött, míg a harmadik Urrutia lett.
Az első ötöst a verseny hajrájában egymással küzdő Azcona és Björk zárta, majd Yann Ehrlacher, Michelisz, Jenson Brickley, a pole-ból induló Fernandes, valamint Damiano Reduzzi zárta a top 10-et.
Folytatás július 11. és 12. között Portugáliában.








