Floorball: 18 gól és döntetlen az élvonalbeli rangadón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.09. 14:01
Címkék
Az élvonalbeli floorballbajnokság felsőházi rájátszásban az alapszakasz első négy helyén végző csapat jutott be, amelyek a tavalyi évhez hasonlóan az első tizennégy fordulóbeli teljesítményük alapján bónuszpontokat kaptak. Ennek köszönhetően négy ponttal gazdagodott a listavezető Phoenix Fireball, amely a Cartoon Heroes ellen lépett pályára, és aratott magabiztos győzelmet

A másik rangadón a komáromi SZPK fogadta a Dunai Krokodilokat: az összecsapás felénél nagy különbségű hazai sikerre volt kilátás, azonban a vendégeknek sikerült négygólos hátrányból is felállniuk. A végletekig kiélezett találkozón 9–9-es döntetlen született. Az alsóházban állva maradt két együttes, az Ares HC és a Dunaújvárosi Főiskola-RFT a későbbiek folyamán dönti el az ötödik hely sorsát.

Mindössze három forduló van hátra a másodosztály küzdelmeiből, ahol a bajnoki címért versenyt folytató Origo SE és a Neumann A összecsapása volt a forduló rangadója, amelyen 6–6-os döntetlen született. Ezzel egy ponttal továbbra is vezet az Origo, második a Neumann, míg pontazonosság mellett harmadik az SZPK B, amely ezúttal a Szegedi FE-t múlta felül 10–5-re. A további mérkőzéseken nyert a Phoenix B a Torpedo Justitia ellen, míg a DEAC a Neumann B-t győzte le.



A női élvonalban változatlanul éles a küzdelem az első helyért, tovább szűkült az első négy klub közötti különbség. Tizenöt forduló után csupán két pont választja el az első helyezettet a negyediktől. A szabadnapos Eszterházy MEISE maradt az élen. Az IBK Cartoon Heroes a Phoenix Fireball legyőzésével beérte pontszámban a listavezetőt, és felzárkózott a második helyre. A harmadik helyen az SZPK Komárom áll 13 ponttal, miután a 12 pontos Neumann Pillangókat győzte le 7–5-re.

 

Legfrissebb hírek

Ezüstérmes lett a magyar férfi floorballválogatott a Hungária-kupán

Egyéb csapat
2024.10.20. 22:42

Floorball: nem jutott ki a világbajnokságra a magyar válogatott

Egyéb csapat
2020.02.03. 09:19

Floorball: Poprádon keresztül vezethet az út a vb-re

Egyéb csapat
2020.01.30. 16:19

Floorball: milyen felszerelést válasszunk?

Csupasport
2019.09.26. 10:40

Floorball: vereséggel kezdtük a női vb-selejtezőket

Egyéb csapat
2017.02.02. 21:19

Videó: zseniális – ez a büntető igazi szívatás volt

Egyéb csapat
2017.01.31. 18:35

Videó: meccs közben szó szerint leszakadt a plafon

Egyéb csapat
2017.01.16. 08:58

Floorball: négygólos hátrányból állt fel a listavezető a férfiaknál

Egyéb csapat
2015.03.23. 13:28
Ezek is érdekelhetik