Vívó, vb: nem jutott be az elődöntőbe a női párbajtőr-csapat

Vágólapra másolva!
2006.10.06. 13:21
Nem jutottak be az elődöntőbe a magyar női párbajtőrözők a torinói vívó-világbajnokságon, így a továbbiakban az 5-8. hely valamelyikén végezhetnek.

A Nagy Tímea, Szász Emese, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka összeállítású együttes kiemeltként csak a 16 között kezdett az észtek ellen, akiket 44-36-ra vert. Csapatunk húzóembere az egyéniben győztes Nagy Tímea volt, aki plusz kilenccel zárta a saját összecsapásait.

A kínaiak elleni negyeddöntő azonban másként alakult: a magyar csapat mindhárom tagja mínusszal zárt és csupán két asszót sikerült megnyerni. A legrosszabb teljesítményt éppen Nagy Tímea – mínusz hat - érte el.

A folytatásban a svédek következnek, majd győzelem esetén az ötödik, vereségnél a hetedik hely lesz a tét. 

 

TORINO, VB, NŐK, PÁRBAJTŐR CSAPAT

  • A 16 KÖZÖTT:
  • Magyarország-Észtország 44-36 (Nagy: plusz 9, Hormay: plusz 1, Szász: mínusz 2, Tóth nem vívott)
  • NEGYEDDÖNTŐ:
  • Kína-Magyarország 45-34 (Szász: mínusz 2, Hormay: mínusz 3, Nagy: mínusz 6, Tóth nem vívott)
  • Franciaország-Ukrajna 39-28
  • Románia-Japán 45-16
  • Németország-Svédország 45-34
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik