Hegymászás: a magyar expedíció elérte a Manaslu alaptáborát

Vágólapra másolva!
2009.04.28. 12:20
A „Magyarok a világ nyolcezresein” Kollár Lajosból, Erőss Zsoltból, Szabó Leventéből és Barna Dánielből álló expedíciója vasárnap kora délután szerencsésen megérkezett a 8156 méter magas nepáli Manaslu alaptáborába.
A magyar hegymászók vasárnap helyi idő szerint 13 óra körül érkeztek meg a Manaslu 4860 méter magasan fekvő alaptáborába, amelyet az utóbbi időszak havazásai miatt hó borít. A négytagú csapat felállította a sátrakat és üzembe helyezte az áramfejlesztőt is.Az alpinisták nem késlekednek, már szerdán megkezdik az első tábor kiépítését, akárcsak tavaly a Makalun. Odáig azonban nagy a távolság, így valószínűleg a tábor kiépítése is lassabban halad. Erre a hóviszonyok rátesznek még egy lapáttal. Egyébként mindenki egészséges, míg az expedíció érdemi része most következik.A részletekről ide kattintva olvashatnak!
Legfrissebb hírek

Csupasport: Lengyel Ferenc szólómászásban feljutott az Ama Dablam csúcsára

Egyéb egyéni
2023.10.30. 19:22

Csupasport: Lengyel Ferenc túl az akklimatizációs csúcsmászáson

Egyéb egyéni
2023.10.26. 16:48

Hegymászás: Varga Csaba elérte a 8125 méter magas Nanga Parbat csúcsát

Egyéb egyéni
2023.07.02. 14:36

Csupasport: tíz nyolcezres csúcsot már kipipált a hegymászónő

Egyéb egyéni
2023.07.01. 19:04

Hegymászás: felesége fejezi be a Suhajda Szilárd által írt könyvet

Egyéb egyéni
2023.06.19. 13:09

Hegymászás: „Biztos voltam benne, hogy nem tér vissza” – a hegymászó, aki utoljára látta Suhajdát

Egyéb egyéni
2023.06.06. 12:18

Hegymászás: megtalálhatták Suhajda Szilárd felszerelését – sajtóhír

Egyéb egyéni
2023.06.05. 19:43

Videó: A hegymászás nem az öngyilkosok gyülekezete – Pajor István

Egyéb egyéni
2023.05.31. 11:05
Ezek is érdekelhetik